Alonso immáron a Sauberre is riválisként tekint a Brit Nagydíjon

Fernando Alonso szerint a Haas mellett a Sauber is tényezőt jelent, főleg Charles Leclerc teljesítményével.

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Fernando Alonso, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren MCL33
McLaren mechanics push the car of Fernando Alonso, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren MCL33

A szombati időmérő edzésen Stoffel Vandoorne megint kiesett a Q1-ben, és csak a 17. helyről várhatja a folytatást, míg a spanyol világbajnok csapattársa a 13. időt futotta meg. Igaz, Alonso közel volt az előtte lévő társaihoz, így előrébb is végezhetett volna.

Fernando bizakodó, de tudja, nem lesz könnyű dolga, bár azt ő sem gondolhatta a szezon elején, hogy a Sauber problémát fog okozni számukra.

„Ha megnézzük az időmérőedzéseket, akkor összességében ez volt az egyik legjobb. Nagyon versenyképesek voltunk, de tudtuk, hogy a különbségek minimálisak lesznek, így minden egyes tizedmásodpercnek óriási szerepe van. Nem jutottunk be a Q3-ba, de nem vagyunk túlságosan csalódottak. Nem, mert a különbségek korántsem nagyok, még akkor sem, ha az élmezőny nagyon máshol versenyez.”

Még több F1 hír:

„Bízzunk benne, hogy holnap lesz lehetőségünk a pontszerzésre. Úgy gondolom, hogy most valóban a megfelelő irányba haladunk előre, és tényleg jó helyzetben leszünk a pontszerzésre vasárnap.”

A Sauber, mint ellenfél?!

„A középmezőny nagyon régóta nem volt ilyen szoros. Csak meg kell nézni a Saubert. Már nem kiscsapat többé. Remek teljesítményt nyújtanak ők is, miközben a Haas rendre gyors. A nagy kérdés, hogy mire leszünk képesek ellenük a nyári szünet előtti versenyeken Németországban és Magyarországon. Ők is fejlesztenek, így a helyzet nem olyan könnyű, de tudjuk, hogy mire vagyunk képesek.”

Vasárnap semmi sem olyan egyértelmű a stratégiát illetően. Meleg lesz, és a gumik nem biztos, hogy a vártnak megfelelően fognak működni.

„Egy vagy két kiállás. Ez még mindig nagyon nyitott. Sok minden függ attól, hogy mi lesz a degradációval. Mindentől független a pontszerzés lesz a célunk, és úgy gondolom, meg tudjuk csinálni. A riválisaink előttünk vannak, szóval a feladat adott.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: a rajongók nélkül nem jött volna össze a pole a Brit GP-n
Következő cikk Ricciardo és Verstappen is frusztrált, de egy izgalmas versenyben reménykednek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország