Alonso "hülyén" érezte magát, amiért betartotta a szabályokat

Fernando Alonso furán érezte magát az Osztrák Nagydíj rajtjánál amiatt, hogy a többiekkel ellentétben ő betartotta a pálya határaira vonatkozó utasításokat. A kétszeres világbajnok szerint jobb helyen végezhetett volna, ha mindenki betartja a szabályokat.

Alonso "hülyén" érezte magát, amiért betartotta a szabályokat
Fernando Alonso csak a 14. helyről kezdhette meg az Osztrák Nagydíjat, mivel Sebastian Vettel feltartotta őt az időmérőn. A kétszeres világbajnok a rajtnál annak ellenére bukott egy további pozíciót, hogy jól kapta el azt. Most tőle tudhatjuk meg, mi történt az első métereken. 
 
"A rajtnál én voltam az egyetlen, aki a belső íven tudott megelőzni másokat. Leclerc és Ricciardo elé kerültem, akik aztán az 1-es kanyarban szélesen fordultak, és elém tértek vissza. Ezt követően az előttük haladó szélárnyékának köszönhetően a 3-as kanyarig még nagyobb előnyre tettek szert" - idézte fel a történteket a 39 éves spanyol. 

Még több F1 hír:

"Ahogy a múlt héten, most is igazságtalannak érzem a történteket. Az 1-es kanyar előtt még előttük voltam, utána pedig már 50 méterrel Ricciardo mögött. Egyedül én vettem be szabályosan a kanyart, így az ember ilyenkor kicsit hülyén érzi magát."
 
Alonso a versenytempóból kiindulva úgy érzi, a rosszul sikerült időmérő után is lett volna esélyük egy jó helyezés elérésére.
 
"Ha az első kört követően a 11.-12. helyen álltunk volna, a 7.-8. helyre is lett volna esélyünk. Az időmérőn a forgalom, ma pedig a szabályok betartása miatt veszítettünk pozíciókat."
 
"Az első körökben érthető, hogy kevésbé szigorúbbak a büntetéseket illetően: kevés hely van, és előfordul, hogy a bukótérbe kényszerülünk. Itt azonban egyértelműen előnyszerzés céljából történt a pályaelhagyás: senki nem volt mellettük, az esetet könnyen észre kellett volna venni" - adott hangot elégedetlenségének a spanyol. 
 
 
megosztás
hozzászólás
Az F1 új motorjaiba „jelentősen megnövelt” elektromos komponens kerül

Előző cikk

Az F1 új motorjaiba „jelentősen megnövelt” elektromos komponens kerül

Következő cikk

A McLaren csapatfőnöke szerint felül kell vizsgálni a büntetőpontok rendszerét

A McLaren csapatfőnöke szerint felül kell vizsgálni a büntetőpontok rendszerét
Hozzászólások betöltése