Forma-1 Monacói Nagydíj

Alonso: Verstappennek eddig is vegyes rajtjai voltak, holnap megpróbálom megnyerni!

Fernando Alonso a második helyével is csalódott volt a 2023-as Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérője után, és úgy látja, a rajtnál fog múlni az, hogy le tudja-e győzni Max Verstappent vasárnap.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Fernando Alonso csak 84 ezreddel maradt le a pole-pozícióról a 2023-as Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérőjén, és ismét az első sorba vitte az Aston Martint, legyőzve a két Ferrarit is.

Fernando Alonso már a monacói időmérőn elért második helyével sem volt kifejezetten elégedett, miután a spanyol pilóta szerint a hercegség utcáin van talán idén a legjobb sansza arra, hogy legyőzze a Red Bullt és Max Verstappent.

Alonso egy pár másodpercig még elhihette, hogy megszerezte a pole-pozíciót, mivel Verstappen első két szektora nem sikerült túl jól, de a holland kétszeres világbajnok is varázsolt, és a harmadik szektorban több mint 3 tizedet adott Alonsónak.

„Kár ezért” – értékelt Loic Duvalnak Alonso az időmérő leintése után. „Természetesen a pole nagyon sokat ér itt, de ma Max egy kicsit gyorsabb volt. Így is elég jó, hogy az első sorban vagyok, sokat fog jelenteni.”

„Valamiért a harmadik szektorban sokkal gyengébbek vagyunk, de majd meglátjuk, hogy tudunk-e majd csinálni valamit akár stratégiával, akár, ha az időjárás alkot valamit, de megpróbálom megnyerni a versenyt.”

Alonso már részben a pszichológiai hadviselés első fázisaként még azt is hozzátette, hogy szerinte Verstappen rajtjai nem voltak annyira jók idén.

„Nagyon rövid az egyenes az első kanyarig, de idén eddig elég jó rajtjaim voltak, míg Max inkonzisztens volt, remélhetőleg holnap is rosszul fog sikerülni neki.”

Leclerc is az esőben bízik, miután ennél jobb időmérőre számított.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Veszélyben Leclerc harmadik helye, feltartás miatt vizsgálják a versenybírók!
Következő cikk Verstappen: tudtam, hogy hátrányban vagyok, szóval már nem volt vesztenivalóm

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország