Alonso: hiba lenne túl sok energiát fektetni az idei autó fejlesztésébe

A kétszeres világbajnok figyelmezteti az Alpine-t, ne várjanak túl sokáig a 2023-as konstrukció előkészítésével, ugyanis minél később kezdenek el dolgozni rajta, annál nagyobb hátrányba kerülnek a riválisokkal szemben.

Fernando Alonso, Alpine A522, Esteban Ocon, Alpine A522

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az enstone-i alakulat kifejezetten jó eredményeket ér el idén, és szoros küzdelemben áll a McLarennel a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért, de Fernando Alonso már a jövőre gondol.

Bár a spanyolnak továbbra sincs szerződése a következő szezonra, arra figyelmezteti csapatát, az autó idei továbbfejlesztése mellett hamarosan a 2023-as konstrukció előkészítésére is figyelmet kell szánniuk.

Alonso szerint hiba lenne a szezon második felében túl sok energiát és pénzt fektetni az A522-es fejlesztésébe és kiemelte, a Mercedes gyors ütemű fejlődését látva semmilyen lehetőséget nem szabad kihagyniuk, ha a közeljövőben futamgyőzelmeket szeretnének szerezni.

Még több F1 hír:

„Nem hiszem, hogy nekünk ilyen könnyű dolgunk lesz. A Mercedes hatalmas szervezettel rendelkezik, tudtuk, hogy előbb-utóbb visszatérnek. Nekünk egy közép- és hosszú távú programra van szükségünk, hogy megpróbáljunk annyit fejlődni, mint ők“ - mondta Alonso.

„Szóval számunkra az a legfontosabb, hogy időben elkezdjünk a jövő évi autóra koncentrálni és ne veszélyeztessük a projektet. A nagy csapatok el tudják kezdeni a jövő évi konstrukció tervezését párhuzamosan az idei fejlesztésekkel, a többi csapat számára ez kihívást jelent“ - magyarázta a spanyol.

Alonso úgy véli, az Alpine elég jól teljesít jelenlegi versenygépével, és a közvetlen fejlesztések középpontjában csak a lassú kanyarokban mutatott teljesítményének emelése állhat.

„Ezen a területen egy kicsit le vagyunk maradva. Bakuban is láttuk, hogy a lassú kanyarokban néhány autó nagyon erős volt, az AlphaTauri az ötödik helyen végzett és az Aston Martin sem volt rossz, néhány pályán az ilyen csapatok újra életre kelhetnek“ - elemezte a kétszeres világbajnok.

 

„A mi szempontunkból szerintem minden területen fejlődnünk kell egy kicsit, de nem hiszem, hogy van olyan igazán gyenge pont az autón, amit drasztikusan javítanunk kell“ - tette hozzá Alonso.

Az Alpine meglehetősen agresszív ütemben fejlesztett a szezon eddigi részében, Otmar Szafnauer pedig elárulta, addig folytatják a frissítéseket, amíg a csapat el nem éri a költségvetési plafont.

„Nagyon biztató, amit eddig mutattunk, de év elején ki is jelentettük, hogy erről szól majd az év. A tanulási görbe ilyenkor nagyon meredek, ezt ki kell használni és folyamatosan javítani kell az autó teljesítményét. Ugyanezt fogjuk folytatni, amíg el nem fogy a pénzünk“ - tette hozzá a csapatfőnök.

Ilyen időjárás várható a Forma-1-es Francia Nagydíjon


Nem volt hiány akcióban az endurance világbajnokság monzai állomásán.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elképzelhető, hogy a Haasnak idén már nem lesz új főszponzora
Következő cikk Wolff: nem igazságos, hogy a pilóták ennyit keresnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország