Alonso: Hamilton nem bírja majd a nyomást, amit Max helyez rá

Fernando Alonso egyelőre nagyon élvezi a két bajnoki rivális küzdelmét a világbajnoki címért, ám úgy véli, hogy Lewis Hamilton össze fog roppanni Max Verstappen egyre nagyobb nyomása alatt.

Alonso: Hamilton nem bírja majd a nyomást, amit Max helyez rá

Fernando Alonso több alkalommal hangoztatta már, hogy nagyon szereti nézni, ahogy Max Verstappen harcol a versenypályákon, most pedig a spanyol bajnok azt is elárulta, hogy szerinte Lewis Hamilton nem lesz képes kezelni azt a nyomást, amit a holland helyez rá a véghajrában.

„Hogy azt gondolom, Lewis megadja magát a nyomásnak? Igen, Maxnak köszönhetően. Száz százalékban” – jelentette ki Alonso a De Telegraafnak. „Amikor Lewisnak csak a csapattársával, Valtteri Bottasszal kell küzdenie a bajnoki címért, akkor minden remek volt. Most viszont érez némi nyomást, és bajba kerül.”

Alonso korábban számos alkalommal kifejtette a véleményét, mely szerint a Forma-1-ben bizonyos nemzetiségű pilóták előnyösebb helyzetben vannak, ám úgy véli, a fiatal holland pilóta nagyon jól kezeli eddig ezt a nyomást.

Még több F1 hír:

„Aztán az idei szezon során láthatjuk, ahogy a brit gépezet újra beindul” – érvelt a kétszeres világbajnok. „Max ezt nagyon jól kezeli. Ez egy nagyon érdekes bajnokság, a pályán kívül is.”

„Nézzük meg a két incidenst Max és Lewis között idén. Azokat nem egyformán bírálták el szerintem. A silverstone-i kontaktus után a Red Bull közbelépett, de egyébként eléggé súlytalan maradt volna a dolog.”

Még több F1 hír:

„A monzai baleset után sokkal több szó esett erről, Max pedig rajtbüntetést kapott a következő futamra. Nem hiszem, hogy ezt bárki megértette. De ez is része annak a nyomásnak, ami bizonyos helyekről érkezik.”

Ennek ellenére, ami a képességeket illeti, mindkét pilótát nagyra tartja Alonso. „Nagyon tisztelem azt, amit Max és Lewis elért. Minden hétvégén a csúcson vannak, akár nedves, akár száraz, akár nagyon szeles időjárási körülmények vannak.”

Rossi: Még 10 nap, aztán átváltok autóra!

megosztás
hozzászólás
Hamilton szerint ezért vannak hátrányban a Red Bullhoz képest
Előző cikk

Hamilton szerint ezért vannak hátrányban a Red Bullhoz képest

Következő cikk

Hornert „büszkévé” teszi Wolff legutóbbi beszólása

Hornert „büszkévé” teszi Wolff legutóbbi beszólása
Hozzászólások betöltése