Alonso: Hamilton és Schumacher hét bajnoki címe „valószínűleg” elérhetetlen

Fernando Alonso tett egy olyan bátor kijelentést, miszerint a végső célja a Forma–1-ben beállítani Michael Schumacher és Lewis Hamilton hét egyéni bajnoki címét, de elismerte, hogy minden bizonnyal erre már nem lesz lehetősége.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Az Aston Martin versenyzője a jelenlegi mezőny korelnöke, és ő tartja a legtöbb F1-es futamon való részvétel rekordját is. Ennek ellenére idén sokadvirágzását éli a silverstone-i alakulatnál, amely képes volt számára egy olyan autót adni, amellyel akár még a futamgyőzelmet is célba veheti.

Alonsóról persze tudjuk, hogy mindig a csúcsra tör, így a célját sem feltétlenül egy újabb győzelem, hanem sokkal inkább a régóta vágyott harmadik bajnoki cím megszerzése jelenti. Ha pedig az sikerülne neki, akkor miért állna meg annyinál? A spanyol viszont elismerte, hogy Schumacher és Hamilton hét címe már nem lesz elérhető számára.

„Amikor hosszú időn át versenyzel, akkor nyilván elkezdesz rekordokat dönteni. Szerintem viszont csak az számít, hogy nyerj és megdöntsd a bajnoki címek rekordját. Jelenleg ez valószínűleg elérhetetlen, hiszen Michaelnek és Hamiltonnak is hét van. A végső célt azonban ez jelenti” – mondta magabiztosan Alonso egy szponzoreseményen.

A spanyol volt az a versenyző majdnem 20 évvel ezelőtt, akinek sikerült megállítani Schumacher sikerkorszakát, és úgy tűnt, egy saját sorozatba kezdhet, hiszen 2005-ben és 2006-ban is bajnok lett, miközben még csak 25 éves volt akkor. Ezt követően viszont rosszul jött ki számára a lépés, és három alkalommal is az utolsó futamon bukta el a cím megszerzésének lehetőségét.

Az Aston Martinnál eddig mutatott remek formája azonban most ismét reményt ad a rajongóknak, hogy Alonso még képes lehet nagy dolgokra, még ha erre nem is feltétlenül az idei évben kell számítanunk tőle.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner eközben jót nevetett George Russell egy korábbi hangzatos kijelentésén, melyet egyébként már Max Verstappen is cáfolt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alpine: Tárgyaltunk Ricciardóval, de Gasly volt a jobb választás
Következő cikk A korábban sokak által kedvelt helyszín számára „túl drága” az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország