BRÉKING

Alonso: ha nem jön az infó a rádión, akkor ösztönből oldod meg a feladatot

Fernando Alonso nem csinál nagy ügyet a tervezett szabályváltozásokból, ha nem érkezik az információ a rádióban, akkor majd megoldja tudással, megérzéssel. A kétszeres bajnok hajlik rá, hogy a lépés jó irányt jelent, több lesz a versenyzők feladata, nagyobb a felelősség.

A Hungaroringen kettős pontszerzéssel zárták le az év első felét a McLarennél, amihez kellettek a kedvező körülmények, a kiesők, és a lassú pálya, ami feküdt a Hondának. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a teljesítményt is feljebb tekerték.

„Nos, szerintem fele-fele, kicsit mindkettő. Jobb volt a teljesítmény Magyarországon, a pálya vonalvezetése segített kicsit, másodszor pedig szerencsések voltunk pár incidens és baleset miatt. Ez segített, hogy nyerjünk pár helyet, mivel 12-13 autónak gondjai akadtak a futamon; büntetések, mechanikus hibák, szóval ezek segítettek”- idézte fel a pontszerzést.

Spában debütál az új rajteljárás, de szerinte nem kell csodát várni, semmi sem változik alapjaiban. „Nem nagyot”- felelte a kérdésre, mekkora változást jósol. „Nem lesz jelentős változás miatta. Tudom, beszélnek róla, de a jövőre vagy két évvel későbbre tervezett dolgok nagyobb változást hoznak. Ezek csak szigorítások itt, de ami minket és a csapatunkat illeti, nincs különleges kommunikáció a formációs körben, nem fog sokat változtatni.”

Minden sínen, hogy szép legyen a folytatás? fotó:dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, 20 August 2015

Ugyanígy vélekedik a tervezetről is, mellyel a telemetriát és a rádiózást szigorítanák jövőre. „Szerintem nem lesz óriási változás. Igen, kapunk most némi információt a rádióban a kerekekről, üzemanyagról, egyéb dolgokról, de tökéletesen tisztában vagyunk azzal, mi történik az autóban, azzal, mi a legjobb megoldás a verseny során adódó helyzetre. Ha az infó nem jön, akkor majd jön ösztönösen, az autó felől érkező jelek alapján. Kicsit jobban kell majd figyelni, mert most talán a rádióra hagyatkozunk. Nem nagy változás, szívesen látjuk, mert több lesz a tennivaló az autóban, fontosabbak lesznek az érzések az autóban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Boldog napok Raikkonen és a Ferrari előtt: ha jól szalad a szekér, kevesebb negatívumot írnak róluk
Következő cikk Grosjean megérti a Ferrari döntését, Raikkonen még mindig jó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország