BRÉKING

Alonso: Ha korábban van az Amerikai Nagydíj, De la Rosa vezet helyettem

Fernando Alonso elárulta, nagyon közel volt ahhoz, hogy átadja a helyét honfitársának a hátsérülése miatt Austinban.

2005 és 2006 bajnoka még az Abu Dhabi Nagydíjon sérült meg. Menedzsere szerint a Ferrari volánja mögött 28 G erőhatásnak volt kitéve a rosszul eltalált kerékvető miatt, miközben Jean-Eric Vergnét előzte.

A kötelező kórházi vizsgálatok után a pilóta hazautazott, aki most elárulta, ha nem lett volna két hét szünet az Abu Dhabi Nagydíj és az amerikai versenyhétvége között, akkor Pedro de la Rosa kapta volna meg az ülését Austinra.

„Ha Abu Dhabi után közvetlen Amerikába kellett volna utaznunk, akkor Pedro la Rosa kapta volna meg az autómat Austinra. Szerencsém volt, hogy több mint egy hét szünetünk volt a két verseny között, így volt időm rehabilitálódni. Az utóbbi időben már aludni is tudtam és most teljesen fittnek érzem magam.” – árulta el Alonso, aki Austinban még nem volt 100%-os, de megkapta az engedélyt a versenyzésre.

Alonso idén is a második helyen fejezi be a bajnokságot a bajnok Sebastian Vettel mögött.

„Most sokkal inkább élvezni tudom ezt a második helyet, hiszen tavaly még az utolsó futamon is volt esélyem a címre. Idén még csak a második autó sem a miénk, így elégedett lehetek ezzel a helyezéssel. A következő évben még keményebben fogunk próbálkozni, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

A spanyol örül, hogy a Ferrari szimulátora is komoly fejlődésen ment keresztül, ami sokat segíthet a folytatásban, lévén, hogy még mindig erősen korlátozottak az évközi tesztlehetőségek.

„Kipróbáltam a jövő évi autót a szimulátorban, amit egészen más volt vezetni. Más, mint az idei és ez minden bizonnyal érdekes lesz. Először majd januárban vezethetem a valóságban, ami megint más lesz, mint a mostani. Várnunk kell még egy kicsit, hogy mennyire kell majd alkalmazkodnunk az új szabályokhoz és ennek megfelelően alakítjuk a stílusunkat.” – tette hozzá Alonso a Ferrari médiaeseményén Brazíliában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber nem fogja „szétcsapni” magát az utolsó F1-es futamán
Következő cikk Alonso el fogja engedni Massát, hogy a dobogón ünnepelhessen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország