Alonso gyakorlatilag megerősítette, hogy a McLaren versenyzője lesz

Alonso gyakorlatilag megerősítette, hogy a McLaren versenyzője lesz

Fernando Alonso Abu Dhabiban gyakorlatilag megerősítette a híreket, miszerint 2015-től a McLaren-Hondánál folytatja tovább.

Csütörtökön a Ferrari és Alonso hivatalosan is megerősítették, hogy 2015-től külön utakon folytatják tovább. A spanyol világbajnok igyekezett pontosítani a sajtóban megjelent híreken, miszerint ő döntött úgy, hogy távozik, és nem küldték el idő előtt, mint tették azt Kimi Räikkönennel 2009 év végén.

Mindeközben Sebastian Vettel érkezése is hivatalossá vált. A német rekorder a spanyol riválisának a helyét foglalja el Maranellóban és küzd majd azokért az álmokért, amiket Alonsónak nem sikerült megvalósítania a Ferrarival.

Nyílt titok, hogy Fernando visszatér a McLarenhez és a Honda projektjének legfontosabb láncszeme lesz. A hírek szerint a bejelentés csak amiatt csúszik, mert a wokingiak továbbra sem tudták eldönteni azt, hogy Kevin Magnussen, vagy Jenson Button maradjon a gárdánál jövőre.

http://youtu.be/eS2Sh0T4jzs?t=7m24s

Alonso nem volt hajlandó megerősíteni, hogy hol lesz jövőre, de az NBCSN kérdésére csütörtökön azt felelte, nem lesz meglepetés az, hogy hol folytatja tovább.

„Azt hiszem, az általunk tett bejelentés senki számára nem lehet meglepetés, és szerintem az sem lesz, amikor hamarosan kiderül, hogy hova fogok menni.”

2005 és 2006 bajnoka már több alkalommal elmondta, hogy nem volt könnyű meghoznia a döntést, miszerint távozik Maranellóból, de bármennyire is szereti a Ferrarinál dolgozó szakembereket, karrierje szempontjából ezt most meg kellett húznia, mivel újabb bajnoki címeket akar szerezni.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING