BRÉKING

Alonso frusztrált és nem igazán hisz abban, hogy a Ferrari jövőre az élen versenyezhet

Fernando Alonso szerint a hátrányuk túlságosan nagy ahhoz, hogy ledolgozzák azt a következő évre. A spanyol világbajnok bízik benne, hogy 2015-ben közelebb lesznek az első helyekhez, mint idén.

A Ferrari valószínűleg idén sem nyer bajnokságot. Legutóbb egyéni címet Kimi Räikkönen nyert a csapatnak, még 2007-ben. A finn ugyan visszatért Maranellóba, gyakorlatilag esélye sincs Alonso ellen.

A legnagyobb probléma az egészen az, még így sem mondhatjuk azt, hogy Fernando harcban lenne a címért.

A spanyol világbajnok közvetlen az Olasz Nagydíj előtt beszélgetett az újságírókkal a Royal Parkban.

„A lehető legjobb eredményre van szükségünk a hazai közönségünk miatt. Tudjuk, hogy milyen nagyszerű felállni a dobogóra Monzában, látván az embertömeget a célegyenesben. Elég szerencsésnek mondhatom magam, mivel az elmúlt négy évben a Ferrarival négy alkalommal is felállhattam a dobogóra, és fantasztikus lenne megszerezni az ötödiket. Ez egy nagyon optimista cél, mivel sajnos idén már nem tudtunk olyan gyakran felállni a dobogóra. Reálisnak kell lennünk, és tudjuk, hogy ez egy újabb olyan verseny lesz, amikor védekeznünk kell. Fárasztó verseny lesz ez nekünk, de bármi megtörténhet.”

Győzelem Monzában?

„Nem tudom… Nem lesz könnyű. Furcsa lenne, ha sikerülne, és talán egy kis segítségre is szükségünk lenne a legjobb csapat versenyzőitől, miközben mi saját magunkra összpontosítunk és úgy teljesítünk, mint Spa-ban, vagy Magyarországon az időmérő edzésen. Monzában nem hibázhatunk.”

„Az idei minden bizonnyal a legkeményebb abból az öt évből, amit eddig eltöltöttem a Ferrarival. A korábbi években a bajnoki címért, vagy egyértelműen a dobogóért harcolhattunk, és még a győzelem is elérhető volt. Ebben az évben azonban ez nincs benne a levegőben. A helyzet frusztráló, ami inkább szomorú. Versenyképesebbnek kellett volna lennünk, ha megnézzük azt, hogy hol tartunk most Az elmúlt három-négy versenyen azonban versenyképesebbek lettünk. Magyarországon ott állhattunk a dobogón, míg Spa-ban, Hockenheimben és Silverstone-ban is elég jók voltunk. Tehát az utóbbi versenyek már jobb érzést jelentettek számunkra.”

„Ez azonban nem elegendő számunkra, különösen, ha látjuk, hogy a Mercedes uralja a szezont, hiszen két másodperccel voltunk lemaradva a tempót illetően. Ez most még mindig 1.6, vagy 1.4 másodperc, ezért a fejlesztéseink nyilvánvalóan nem elegendőek. Folyamatosan dolgozunk ezen a kérdésen, de a következő évben jobb munkát kell végeznünk, mint a többiek.”

„Most szeptember van, fontos, hogy a tél folyamán csökkentsük a hátrányunkat. Sokkal jobb téli időszakra van szükségünk, mint ezelőtt bármikor, miután a különbség körülbelül 1.5 másodperc. Nem tudom, hogy lehetséges mindezt ledolgozni 6 hónap alatt. Ez az egész csapat számára nagy kihívást jelent. Azt hiszem, a képességünk és az eszközeink is megvannak ahhoz, hogy előrébb lépjünk, csak keményen kell dolgoznunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Alonso a hírek szerint rábólintott az új szerződésére.

„Dolgozunk rajta. A jelenlegi szerződésem még két évig érvényes, így nyugodt lehetek. Pletykák azonban mindig lesznek. Meglátjuk, hogy mi lesz, de a következő két év legalább nem jelent problémát.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A dupla pontos szabály elgáncsolhatja a Mercedest: Ricciardo lepattanóra hajt
Következő cikk A Ferrari technikai főnöke sem tudja, be lehet-e érni a Mercedest 2015-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország