Alonso felfedezettjét figyeli a Red Bull
A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy figyelemmel követik a Fernando Alonso menedzsmentjébe tartozó Forma-3-as spanyol tehetséget.
Pepe Marti első F3-as éve nem sikerült túl jól: a Campos Racing csapatánál versenyezve összesítésben csak a 26. helyen végzett 2022-ben. Az idei évre is a Camposnál maradt a spanyol pilóta, akit időközben Fernando Alonso is a szárnyai alá vett, és most már az A14 Managementhez tartozik.
Marti idén remekül teljesít, már három futamgyőzelemnél jár, és a pontversenyben a második helyen áll az éllovas Gabriele Bortoleto mögött, így nem csoda, hogy a Red Bull is elkezdte figyelni.
Ezt az energiaitalos alakulat főtanácsadója, Helmut Marko erősítette meg a spanyol MD-nek nyilatkozva a barcelonai rajtrácson:
„Igen, esélyes arra, hogy bekerüljön a juniorprogramunkba. Ő egy nagyon jó versenyző, kiválóan teljesít. Már régóta követem őt, azóta, amióta elkezdett a Forma-3-ban versenyezni. Jelentős fejlődést mutat” – tette hozzá az osztrák.
Alonso kapcsán nemrég az Aston Martin-csapattulajdonos Lawrence Stroll tett érdekes kijelentést.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.