Alonso: Ez egy új kezdet

Fernando Alonso szerint a mai barcelonai tesztje a Renault-val „egy új kezdet”, amivel Forma-1-es karrierjét indítja be újra azzal, hogy harmadszor is leigazolt az enstone-i csapathoz.

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Renault

Fernando Alonso 100 km-t tud majd megtenni ma a 2020-as autóval egy hivatalosan forgatási/promóciós napnak titulált eseményen. A spanyol rámutatott, hogy 20 éve ugyanitt, ugyanebben a csapatban ült először Forma-1-es autóba rendes teszten.

Akkor, 2000. decemberében, két napon is vezethette a Benetton-Playlife B200-ast a csapat akkori egyik tagja, Giancarlo Fisichella mellett, azonban nem ekkor ült először Forma-1-es autóban: pontosan egy évvel korábban, 1999. végén rövid időre a Minardit is kipróbálhatta Jerezben.

Még több F1 hír:

Alonso utoljára 2019. áprilisában, Bahreinben ült a bajnokság egyik autójába, akkor a Renault-motorral ellátott McLarent tesztelte két napig. A mai tesztjéről elmondta: „Miután két évig nem szerepeltem a Forma-1-ben, nagyszerű érzés lesz.”

„Nagyon várom már. Szerintem ez egy új kezdet lesz, meg leszek majd lepve az autó sebességétől, a fékek erejétől, a kanyarban a fürgeségétől és sok más dologtól, ami meglephet majd ismét, és ezt nagyon várom.”

„Különleges élmény lesz visszatérni Barcelonába. Emlékszem, az első tesztem a Benettonnál szintén 2000-ben volt ugyanitt, most pedig, 20 évvel később ismét tesztelek. Ez lesz az egyik utolsó alkalom, hogy a Renault márka alatt fut az autó, kiváltságosnak és megtisztelve érzem magam.”

Alonso, itt még az Indy 500-on

Alonso, itt még az Indy 500-on

Fotó készítője: Barry Cantrell / Motorsport Images

Bár töltött némi időt a csapat enstone-i gyárában, Alonso elmondta, messze nem annyit, mint szeretett volna: „Nem volt könnyű felkészülni erre a tesztre. A COVID-helyzet miatt nem a normális felkészülés szerint zajlottak a dolgot, nem tudtam sokat dolgozni a szimulátorban, ennek ellenére készen állunk.”

„Csak 100 kilométerem van, mivel ez egy forgatási nap, szóval igyekszünk a legtöbbet kihozni belőle és próbálunk jó képeket és videókat csinálni. Tudom, hogy új dolgokat fogok tapasztalni a körök alatt, így nyíltan állok hozzá és próbálok minden kilométeren tanulni valamit.”

Valóban Barcelonában teszteli ma az R.S.20-at Alonso

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Valóban Barcelonában teszteli ma az R.S.20-at Alonso
Következő cikk A Mercedes szerint Bottas hibájának hála tudta Hamilton megragadni az Eifel Nagydíj irányítását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország