BRÉKING

Alonso és Webber majdnem megúszta a büntetést, de érkezett még egy felvétel

A stewardok nem akarták megbüntetni a szingapúri taxist és annak utasát, de a CCTV felvétele után nem maradt más választásuk. Mark Webber két veszélyes helyzetet is átélt, és az „utasfelvétel” módja csapta ki a biztosítékot Derek Warwick-éknál.

Kezdetben mindenki felháborodott a vasárnapi büntetéseken, majd előkerült a zárt kameralánc egyik felvétele, ami kicsit más megvilágításba helyzete a dolgokat. Warwick, aki a brit versenyzők érdekvédelmi szervezetnének is elnöke, látta el a negyedik versenybíró szerepét Szingapúrban. A korábbi F1-es versenyző elmondta, miként jutottak arra a döntésre, hogy figyelmeztetésben részesítik a versenyzőket.

„Nyilvánvalóan azt láttam, amit mindenki látott a közvetítésben; mindenki látta, hogy Markot visszaviszi egy Ferrari, és mi lenne ezzel a baj?”- tette fel a kérdést Warwick a Sky Sportsnak.

„Azt kell, hogy mondjam, semmi rossz sincs ebben, és én is vittem el másokat a múltban, míg engem is vittek el egy-egy körre korábban. Azt nem tudom, hogy az FIA-nek tennie kell-e valamit ez ügyben, de én és a stewardok semmi rosszat sem láttunk ebben”- jelentette ki. „Éppen el akartuk hagyni a helységet, amikor a versenyirányítás adott még pár felvételt, melyeket előástak. Nos, amikor láttam a felvételt... Azt kell, hogy mondjam, veszélyes volt – több szinten is veszélyes volt”- folytatta az események felidézését.

„Először is, a szabályok kimondják, hogy nem hagyhatod el a pálya melletti részt a pályabírók engedélye nélkül, ha lerobbantál vagy felrobbant a motorod – ahogy Mark esetében is volt -, és Mark a pályabírók engedélye nélkül tett így. Majd elfutott a pálya szélére, leintette Kimit és Fernandót, és mindketten lelassítottak. Kimi továbbment, de Fernando a pálya közepén maradt, egy hármas fokozatban vett kanyar kijáratánál. Mark átfutott a pályán, hogy felszálljon a Ferrari bal oldalára, majd jött Nico Rosberg a Mercedesszel, és épp, hogy elment mellette”- nehezményezte a brit.

„Utána Mark felmászott a Ferrarira, és érkezett Lewis, aki majdnem belement a Ferrari hátuljába. Szóval két, potenciálisan veszélyes helyzet is volt Mark számára.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Borzalmas veszteség a Lotusnál, teszt a Ferrarinál, és egy „reaktivált” Barrichello
Következő cikk Elkerülhetetlen a kiégés: a McLaren a pozíció megtartására törekszik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország