BRÉKING

Alonso és Raikkönen: Jobb eredményekre számítunk Bahreinben

Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is jobb eredményre számít a közelgő bahreini versenyhétvégén a Ferrari volánja mögött.

Fernando Alonso

Az utolsó bahreini teszt óta nagy előrelépést tettünk meg az elektromos-és a belső égésű motorok területén. Most mindenki többet tud ezekről az egységekről, és a versenyzők is jobban a vezetési stílusukhoz tudják igazítani az új szabályokat. Fontos volt tudni, hogy miként is kezeljük az új Forma1-et és most erre a versenyre egy sokkal jobb alappal érkezhetünk meg, mint a téli teszteken.

A pálya legkeményebb részét a fékezési zónák jelentik, mivel a hosszú egyenesek után erős fékezési pontok vannak, majd jönnek a szűk kanyarok és ismét az egyenes rész. A fékezési teljesítmény és a fékezési stabilizáció adja meg számodra a bizalmat a tapadást illetően. Ha ez megvan, akkor jobb köridőket is fogsz futni. A másik prioritást pedig a végsebesség jelenti .

Különböző versenyeket láthattunk az első két nagydíjon. Az első fontos pont az üzemanyag-spórolás volt, míg a másik változót az abroncsok kezelésének fókusza jelentette, köszönhetően a magas hőmérsékletnek. Azt hiszem, Bahrein ezen két verseny között lesz, ha megnézzük a tényezőket. Több üzemanyagot kell majd megóvnunk, mint Malajziában és a gumiabroncsok is másképp reagálhatnak majd az eltérő hőmérsékleten a sivatagban.

Egy kemény versenyre számíthatunk, és biztosan lesz pár nagyon erős kihívó is, de küzdünk azért, hogy a lehető leggyorsabban lezárjuk a különbséget.

Kimi Räikkönen

A téli tesztek után most sokkal több tapasztalttal és tudással térhetünk vissza Bahreinbe, miután már két versenyen túl vagyunk. Fontos, hogy ezen információkat jól használjuk fel, ha egy jó versenyt akarunk teljesíteni. Sok a teendőnk, de a csapatnál mindenki keményen dolgozik azon, hogy a helyére kerüljenek a dolgok, amilyen gyorsan csak lehetséges.

Nincs túl sok kanyar ezen a pályán, de nagyon nehéz egy tökéletes kört összerakni rajta, mivel a nagy sebességű szakaszok és a nagyon alacsony sebességű kanyarok egymást váltják. Meglehetősen bonyolult részek ezek. A legfontosabb az, hogy megtaláld a megfelelő beállítást és mindezt a lehető leghamarabb tedd meg. Ha ez megvan, akkor képesek vagyunk javítani az autónk a hétvégére.

Nyilvánvaló, hogy minden pályán eltérőek a fogyasztással és gumikopással kapcsolatos adatok. Bahreinben most fontosabb szerepet fog játszani az üzemanyag, mint az elmúlt két versenyen, de lehet, hogy ez nem is lesz vészes, mivel Melbourne-ben keményebb helyzetre számítottunk. A gumiabroncsokra szintén igaz lehet mindez, és itt talán könnyebb lesz kezelni őket, mint Sepangban. Ilyenkor az élet sokkal könnyebb tud lenni.

Mit várhatunk Bahreinben? Malajziában nem tudhattuk meg, hogy mire is képes az autó, köszönhetően az első körben történteknek, de úgy éreztem, hogy megtettünk egy lépést előre, és azt hiszem, jobban felkészültünk a hétvégére. Jobb köridőket és pozíciókat kell elérnünk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren és a jubileumok: 10. Bahreini Nagydíj, Button 250. rajtja ezen a hétvégén
Következő cikk Vettel és Ricciardo is levadászná a Mercedest Bahreinben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország