Alonso és Raikkonen is marad a Ferrarinál: a projekt szerves részei

Alonso és Raikkonen is marad a Ferrarinál: a projekt szerves részei

Sergio Marchionne mindenkit megnyugtatott, hogy nem lesz változás a Ferrari felállásában, mert mindkét versenyző a projekt központját alkotja. Az új elnök kijelentette, a cég sokáig az F1-ben marad.

A Fiat-Chrysler elnöke ma elmondta, hogy "nagyon csalódottak voltak az elmúlt szezonok miatt, és gyorsan változtatni kell ezen, mert minden forrással rendelkeznek, hogy így tegyenek". A 62 éves Marchionne csütörtökön veszi át a Ferrari vezetését, céljai változatlanok: az élre kell repíteni az F1-es csapatot. A jogi és közgazdasági diplomával is rendelkező olasz beszélt a versenyzőkről is a mai eseményen. Alonso remek kapcsolatot ápolt Montezemolóval, ráadásul a minap elhunyt a Santander elnöke, Emilio Botin, aki komoly támasz volt a spanyol számára.

"Mi fog történni Alonsóval és Raikkönennel?"- tette fel a kérdést Marchionne. "Velünk maradnak, mert ők jelentik a projektünk központját"- jegyezte meg. "Erős versenyzők, a legjobbak a mezőnyben. Egyszerűen olyan autót kell adni nekik, ami megfelel a tehetségüknek. Sajnos nagyon rosszul zárul a 2014-es év, de a visszatérés már jövőre elkezdődik."

"Az abszolút világos, hogy a motor jelenti a problémát"- fejtette ki véleményét. "Nem gondolom, hogy 2014-es szezon jó lesz a Ferrari számára. A lehető legjobban meg kell tornáztatni az agyunkat."

//

Post by www.f1-live.hu.

Hangsúlyozta, Amedeo Felisa és Marco Mattiacci személyében két olyan emberrel rendelkezik, akikben maximálisan megbízik, támaszt jelentenek számára. Az is biztos, hogy a Ferrari marad az F1-ben.

"Biztosíthatom a Ferrari rajongóit, hogy az elkövetkező 130 évben az F1-ben leszünk - minimum. Vagy azt is mondhatom, hogy amíg itt leszek, nem hagyom el az F1-et. Ha egyszer távozok, utána már nem rajtam múlik."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING