BRÉKING

Alonso és Massa nagyon boldog, Raikkönen már kevésbé

A Scuderia Ferrari két versenyzője nagyon boldog az újabb sikert követően, addig a Lotus F1 Team finn versenyzője nem tud őszintén örülni a második helyének Barcelonában.

Fernando Alonso

Hihetetlen érzés itt állnom a hazai szurkolók előtt és győzelmet ünnepelni velük és a Ferrarival. Nagyon hálás vagyok a támogatásért, noha tudom, hogy sokaknak rendkívül nehéz volt ide eljutniuk, mivel a gazdaságunk továbbra sem erős. Köszönettel tartozom a rajongóknak, akik csodálatosak voltak.

A rajtom jól sikerült, és a tempó sem volt rossz. Eleinte azt gondoltuk, hogy sikerülhet 3 kiállással célba érnünk, de végül realizálódott számunkra, hogy 4 az ideális. A csapatom minden apró kis részletre figyelt, így természetesen nekik is hálás vagyok emiatt. Minden percben éreztem a támogatást. Rengetegen látogattak ki a versenyre és ezt remek volt látni.

Ez egy fontos győzelem volt számunkra, de mindez semmin sem változtat. Nem akarunk itt megállni. Az autónk versenyképes, de csak 5 verseny telt el. Bízunk benne, hogy fogunk még futamokat nyerni a szezonban és esélyesek vagyunk a címre. Voltunk fent és lent is az első 5 versenyen, miközben ott tudtunk lenni a dobogón. Nem akarjuk azt, hogy ismét hibázzunk, vagy szerencsétlenek legyünk.

Kimi Räikkönen

Nem zavar, hogy mi kevesebb figyelmet kapunk, mint a többiek, vagy kevésbé ismerik el a munkánkat. Csak magunkkal foglalkozunk, és kicsit sem érdekel az, hogy mit gondolnak a többiek. Elégedettek vagyunk a munkánkkal, de nyerni akarunk. Ez a második hely kicsit csalódás számomra, mert nyerni akartam, mint mindig. A legfontosabb az, mi tudjuk azt, hogy mit akarunk.

Felipe Massa

Igen, bízok benne, hogy visszatértem a legjobb formámhoz. Tegnap egy kicsit csalódott voltam, mert három helyet veszítettem a büntetés miatt. A futam ragyogóan ment, és az autó is az volt. Nagyon agresszíven mehettünk vele, és az első körben már a hatodik voltam. Utána is előzgettem, igaz, a gumikkal egy kicsit küzdöttem, hogy megmaradjanak. Itt van velem a kisfiam, neki is remek nap.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fieszta: Alonso nyerte meg a Spanyol Nagydíjat Raikkönen és Massa előtt! A Mercedes „elkopott”
Következő cikk Boullier: Raikkönen a mi emberünk, aki hihetetlen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország