Alonso és Hamilton keres a legjobban a motorsportban, Vettel "sehol" nincs hozzájuk képest

Fernando Alonso jelenleg a legjobban kereső versenyzőnek mondhatja magát a motorsportban.

A Ferrari spanyol világbajnoka az első világbajnoki címe óta rendre a legjobban kereső versenyzők között találhatja magát. A Ferrarinál minden eddiginél több pénzt tehet zsebre, de mindez természetesen nem hasonlítható össze azzal, mint amikor Michael Schumacher pályafutása csúcsán vezetett Maranellóban. A hírek szerint azokban az időkben a német legenda fizetése több mint 60 millió dollár volt.

A mérvadó Forbes üzleti magazin szerint 2005 és 2006 világbajnoka évi 30 millió dollárt keres, melyből 2 milliót a személyes támogatói tesznek ki.

A második helyen a korábbi csapattárs, Lewis Hamilton szerepel. A Mercedes világbajnok pilótája évi 27.5 millió dollárért versenyez, ami szintén egy komoly összegnek számít. A brit versenyzőt követi a NASCAR-ban szereplő Dale Earnhardt jr 26 millió dollárral.

A sorban szintén egy amerikai, Jimmie Johnson következik, aki 24 millió dollárt tudhat a neve mellett. A 37 esztendős nascarost követi a MotoGP sorozat legendája, Valentino Rossi 22 millió dollárral. Az olasz szupersztár mögött Tony Stewart (NASCAR) áll 18.5 millió dollárral.

Érdekesség, hogy a Forma-1 uralkodó bajnoka, Sebastian Vettel „csak” 18 millió dollárt keres éves szinten, ami valamivel kevesebb, mint Jeff Gordon (NASCAR) fizetése. Danica Patrick, az amerikai női versenyző sem panaszkodhat a 15 millió dollárjával, ami még mindig több mint amennyi Jenson Button (McLaren) neve mellett szerepel. 2009 Forma-1 világbajnoka a jelentés szerint 14 millió dollárt tehet zsebre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING