BRÉKING

Alonso és Button sem alkotna még ítéletet a Honda V6-os motorjáról

Fernando Alonso és Jenson Button ma Japánban vendégeskedett, ahol egy sajtótájékoztató keretében beszéltek az eddigi tapasztalataikról. A McLaren-Honda párosa bíztató jeleket tapasztalt Jerezben, de nem akarnak elhamarkodottan nyilatkozni.

Button a jerezi tesztről elmondta, "nem sok kört tettek meg, de nagyon sok hasznos adatra tettek szert", míg Alonso azzal egészítette ki, hogy "fontos lesz begyűjteni még pár kört Barcelonában". A kétszeres bajnok spanyol azt is megjegyezte, hogy "nincsenek nagy problémák, melyek megállítják őket, de akadnak kisebb gondok, amiket helyre kell hozni".

Button a következőkkel jellemezte a teljes képet. "Az első teszt Jerezben nagyon különleges volt, sok érzés övezte. Mint tudjuk, a tesztelés a fejlődésről szól. Esetemben ez így volt, láttuk a fejlődést abban, ahogy dolgozunk, és ez igaz az általunk követett irányra is. Tényleg egynek érződik az autó és a motor, egy tisztességes csomagnak, ami nagyszerű."

Ami a V6-os Honda-motor képességeit illeti, mindketten időt kérnek, türelemre intenek. "Még mindig nagyon korai lenne megítélni azt, mennyire erős az erőforrás. De nem csak erről van szó: vezethetőség, aerodinamika. Az autó szűk burkolása segít az utóbbi esetében is"- fejtette ki a brit bajnok.

"Boldog vagyok a kiindulási ponttal, amivel most rendelkezünk, de szerintem nem lenne fair megítélni ebben a pillanatban azt, hol állunk a motorral. A fontos, hogy kielemezzük, hol tartunk, tisztában legyünk ezzel, és tudjuk, hova akarunk eljutni; nagyon szorosan dolgozunk együtt, hogy sikerüljön fejlődni. Már most mindketten látjuk, hogy gyorsan fejlődünk, beleértve a vezethetőséget, a megbízhatóságot, teljesítményt. Minden a helyes irányba megy, és már nagyon várom, hogy lássam, mivel rendelkezünk az első futamon"- fejtette ki Button Japánban.

Post by www.f1-live.hu.

Alonso szerint csapattársa meglehetősen jól kivesézte a kérdést. "Nem igazán tudok mit hozzáfűzni. Remekül kifejtette, hogy túl korai lenne pontosan megmondani, hol állunk a motorral az erő terén, vagy azt, milyen érzéseink vannak általában véve az erőforrásról. De konkrét jeleket láttunk arra vonatkozóan, hogy rendkívül jó munka zajlott a McLarennel annak érdekében, hogy az aerodinamika és a teljes csomag rendben legyen"- fogalmazott a Ferraritól érkezett Alonso.

"Nagyon boldogak vagyunk azok alapján, amit eddig láttunk. Reméljük, hamarosan az autó teljes potenciálját ki tudjuk használni, érezhetjük, mennyire erős."

"Még csak most fejeztük be az első tesztet Jerezben, de nagyon boldogak vagyunk, hogy részt vehetünk ebben az új korszakban. Engem ért a megtiszteltetés, hogy elsőként guruljak ki az autóval, megtegyem az első köröket. Ez az időszak nagy kihívást jelent mindenki számára. Nagyon izgatott vagyok, és a sportban töltött sok év után ismét úgy éreztem, új motivációra van szükségem, a lehető legjobb csapatban akarok lenni"- összegezte Alonso.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elégedett arcok a Lotusnál: a technikai igazgató is az E23-at méltatja
Következő cikk Alonso: még volt két évem a Ferrarival, de váltani akartam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország