BRÉKING

Alonso és Button nem élvezte annyira a nagydíjat, mint a nézők

Fernando Alonso szerint hasznos volt pályán töltenie 56 kört, hiszen ez volt az első rendes nagydíja. Érzése szerint ma nem volt meg a tempó a pontszerzéshez, csapattársa a taktikát illetően sem teljesen biztos.

Alonso balesetet szenvedett Ausztráliában, Bahreinben nem rajtolt, szóval a mai volt az első teljes versenye. A 12. helyen ért be, pont nélkül távoznak Kínából.

Alonso balesetet szenvedett Ausztráliában, Bahreinben nem rajtolt, szóval a mai volt az első teljes versenye. A 12. helyen ért be, pont nélkül távoznak Kínából.

„Érdekes volt látni a sok eltérő stratégiát a versenyen, keveredés a rajtrácson – gyanítom, érdekes volt nézni külsősként, de mi olykor nehezen értettük a dolgot”- mondta Alonso. „Két kiállást választottunk, miközben a legtöbben hármat. Ez nem nagyon segített nekünk; próbálod elkerülni azt a 26 másodpercet, amibe egy csere kerül, de az SC miatt ők nem vesztettek ennyit, sikerült újra összerázni a mezőnyt. Ma nem volt meg a tempó a pontszerzéshez, ami sajnálatos. Talán többet vártunk a mai naptól. Fejlődni kell a következő futamra.”

„Szerintem ma egyébként sem tudtunk volna pontot szerezni”- folytatta. „Az SC ugyan nem segített nekünk, mint azt mondtam már, de egyébként sem voltunk elég gyorsak a futamon. Ki kell elemezni részletesen, mi történt ma. Most talán jó referenciával bírunk arról, melyek a legerősebb pontjai a kocsinak, melyek a gyengéi. Hasznos futam volt – nekem az első, mert a teszteken sosem mentünk ennyi kört, Ausztráliában a baleset, Bahreinben nem indultam. Először mentünk ilyen sokat.”

Button a 13. helyen végzett Sanghajban. „Élvezetes volt – az első etapig. Sok helyet nyertünk a rajtnál, ha jól tudom, egész elöl voltam a Top10-ben. Jó kis előzgetések oda-vissza, a tempó is jó volt, legalábbis úgy tűnt. Az SC után a közepeseket tettük fel, de nem vagyok biztos benne, hogy ez volt a helyes. Mindenki más a lágyon volt, így nagyon nehéz volt a dolgunk. Próbáltunk két kiállást, de nem működött, és a sebesség sem akart rendben lenni. Remélem, rossz stratégia volt a közepesekkel, mert ha nem, az azt jelenti, nincs meg a tempó a pontszerzéshez. Semmi mással sem volt gond ma, szóval remélem, a gumik miatt lett ez a vége, és hibát követtünk el.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo defektje váratlanul jött, de utána megérdemelte volna a pezsgőt!
Következő cikk A Ferrari nem örül a balesetnek, és szerintük is Vettel hibázott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország