BRÉKING

Alonso és Button is erőt merített Monacóból: első a megbízhatóság, utána a teljesítmény

A McLaren versenyzői egyetértenek: először mindkét autóval be kell érni a célba, és csak utána jön a teljesítmény. Jenson Button 2011-ben már megtapasztalhatta, mennyire nagyot fordulhat a kocka Montrealban, és abban reménykedik, idén is jól jönnek ki a futamból.

Alonso elég peches mostanság, hiszen a hazai versenye után Monacóban is feladta a futamot, félreállt az első kanyarban. Mindez nem jelenti azt, hogy ne fejlődnének, mondja.

"Jenson monacói pontjai nagyszerű lökést jelentenek az egész csapat számára, és további bizonyítékai a fejlődésnek. Ami engem illet, csalódást jelent, hogy zsinórban két technikai hibám is volt, de rendkívül keményen dolgozunk, mint mindig, hogy megértsük ezeket"- fejtette ki a spanyol. "Mindig is a megbízhatóság volt a legfontosabb tényező, tehát a teljesítmény előtt arra kell koncentrálni, hogy biztosra menjünk, pozitívan kezdjük a hétvégét és maximalizáljuk az edzéseket, hogy az autót jól állítsuk be erre a pályára"- utalt a kanadai helyszínre.

"Maga a pálya elég trükkös - ettől olyan különleges -, és mindig remek versenyzést biztosít. Persze nagyon más, mint Monaco, mert gyors, de - akárcsak Monaco -, sok benne a technikás kanyar, ami azt jelenti, jó egyensúly és leszorítóerő kell, különösen fékezés alatt. Az autó a technikai hibák ellenére is jónak érződött, tehát az a prioritás, hogy problémamentes legyen a hétvége, kihozzuk a maximális teljesítményt a csomagból."

Miért nehezedne nyomás Alonsóra?! fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 31 May 2015

Csapattársa hasonlóan beszélt, Monaco neki is lendületet adott a továbbiakra. "Nagyon pozitív, hogy pontokat szereztünk, és azt mutatja, továbbra is nagy csapásokkal haladunk előre. Ha egy valami, akkor az biztosan elmondható, ez még inkább arra ösztönöz minket, hogy nyomjuk egészen addig, amíg eljutunk oda, ahol lenni akarunk"- mondta a 2009-es bajnok.

"Fernando nem volt valami szerencsés mostanában, így mindenkinek le kell szegeznie a fejét, harcolni kell tovább, hogy biztosítsuk, mindkét autó meglátja a zászlót. Ez a pálya jó végsebességet kíván, így nem becsülhetjük alá a kihívást, de bármi megtörténhet itt - ahogy általában szokott is -, tehát már a kezdéstől nagyon rajta leszünk az ügyön."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2017: A Forma-1-es autók vajon hogy lesznek 60 kg-mal könnyebbek?
Következő cikk A 17 éves Verstappen ismét elvitte az apját egy körre, ezúttal egy igazi gépállattal Spa-ban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország