Alonso és a Ferrari: semmi sem tart örökké, mondja Maldonado

Alonso és a Ferrari: semmi sem tart örökké, mondja Maldonado

Pastor Maldonado szerint kockázatos lenne elhagyni egy olyan csapatot, mint a Ferrari, pláne akkor, ha a háttérben mindent megtesznek a sikerért. A Lotus F1 Team versenyzője azt is elmondta, ki lesz a bajnok 2014-ben.

Az új erőforrások rendkívül összetettek, és nehéz megérteni a működésüket - még a Renault számára is gondot okoz, hogy összehangolják az egyes egységeket. Ha valaki, akkor Maldonado tudja, mennyire kényes tud lenni az idei technológia. Elmondása szerint idén még nem volt olyan edzése vagy futama, ami simán ment volna, technikai gond nélkül.

A Marcának azt is kifejtette, 2014-ben egyetlen versenyző sem értheti meg maradéktalanul az új erőforrásokat. "Nem, idén nem. És azt is meg fogják érteni, miért nem. Túl bonyolultak"- felelte. "Én sem értem őket, és az sem, aki gyártja. Képzelje el akkor a többieket"- folytatta nevetve. "Minden nap tanulsz és többet tudsz meg, és ez igaz a Mercedesre is, mely elmondta, 20 évnyi tudást tettek bele a projektbe. Jobban dolgoztak, képesek voltak kezelni ezt a technológiát, de mindannyian tanulunk."

//

Post by www.f1-live.hu.

Maldonado csapatot váltott 2014-re, és nagyot bukott vele - igaz, tavaly még a Lotus tűnt a jobb választásnak. Vajon mi a meglátása arról, hogy Alonso kitart a Ferrari mellett?

"Mindig kockázatos a csapatváltás, hacsak nem olyan helyre mész, mint a Red Bull"- felelte. "Kockázatos lecserélni egy olyan csapatot, mint a Ferrari. Nem lenne helyes, amikor tudod, a legjobbat nyújtják a személyzet, a büdzsé, és a technológia terén a győzelemhez. Ha én lennék a Ferrarinál, nagyon nehéz döntés lenne, de semmi sem tart örökké."

Ki lesz idén a bajnok? Rosberg vagy Hamilton? "Rosberg jó versenyző, de szerintem Hamilton lesz."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Pastor Maldonado
Cikk típusa BRÉKING