BRÉKING

Alonso érkezésével motiváltabb lett a McLaren

Fernando Alonso személye sokak számára pozitívan hatott, akárcsak a Ferrarinál Sebsatian Vettel esetében.

A kétszeres spanyol világbajnok 2007-ben versenyzett először a legendás márkának, de 2008-ban már ismét a Renault versenyzője volt, köszönhetően a konfliktusainak Ron Dennisszel, és Lewis Hamiltonnal.

Alonso, aki 2010 és 2014 között a Ferrarinak versenyzett, miközben egyetlen egy címet sem szerzett az olaszokkal, valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy egy nap még Woking újra az otthona lesz.

Fernando egy olyan kalandba vágott bele, amihez talán már egy kicsit idős, hiszen közel sem biztos, hogy a következő években a McLaren-Honda visszatér a csúcsra. A jerezi téli tesztek kevés kilométerrel zárultak a britek és a japánok számára, de a spanyol elmondta, számított erre és még mindig erősen hisz a sikerben.

Matt Morris, a McLaren mérnöki csoportjának vezetője szerint Alonso érkezésével más lett a motivációs szint a csapatnál.

„Fernando egy nagyon határozott és karakteres személyiség, akinek az aurája mindenkire hatással van. Sokan várták már őt a McLarennél, és természetesen ez a motivációs szintünkre is pozitív hatással volt.”

„Már most rengeteget dolgozik a csapattal, miközben sokat tesztel a szimulátorral és mindenkiből megpróbálja kihozni a maximumot. Egy igazi motivátor, aki mindemellett gyors és nagyon tapasztalt is.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa nem gondolkozik a visszavonuláson
Következő cikk Egy újabb variáció a Haas F1 Team festésére: Bud, mint főszponzor, arany színben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország