Alonso előre szólt: lesznek még hétvégék, amiket be kell áldozni

Alonso előre szólt: lesznek még hétvégék, amiket be kell áldozni

Fernando Alonso jobbnak látja, ha jelzi, a mostani nem egyedi eset, idén még be kell majd áldozni pár hétvégét. A kétszeres bajnok türelmes, és nem is annyira az eredmény, hanem a kieső kilométerek zavarják.

Alonso három alkatrészből is megkapta az ötödiket a hétvégére, ami 20 rajthelyet jelent - miután ezt nem fogja tudni ledolgozni, a futamon további büntetés vár rá. A kétszeres bajnok számára rövidebb lett a második edzés, óvatosságból kihívták a garázsba.

"Határozottan csalódást jelent, amikor már a hétvége előtt büntetést kapsz. Ugyanakkor múlt héten már tudtuk a gyárban, mi lesz a cél erre a hétvégére: az aerocsomag, a fejlesztések, amiket elhoztunk ide, és az, hogy egyértelmű válaszunk legyen, amikor befejezzük a versenyt itt. Tesztként kell használnunk ezt a hétvégét. Fel kell áldozni pár hétvégét, sajnos ez egy ezek közül, és szerintem még több ilyen lesz"- prognosztizálta. "Lesz még pár ilyen a szezonban, de ha tanulunk dolgokból, akkor nagyon hasznosak lesznek - ma nem sikerült így tenni. Holnap kell ledolgozni belőle valamennyit."

&feature=youtu.be&t=46m7s

"Jól éreztem magam az új csomaggal, jobb lett a tapadás a második edzésre, egy lépés a megfelelő irányba, de határozottan több idő kell"- mondta Alonso. "Sajnos elég sok időtől estünk el a pályán. Az első edzésen elektromos gondunk volt egy csatlakozással, majd szoftveres probléma, ami miatt nem hagyhattuk el a garázst. A második edzésen elővigyázatosságból álltunk meg, látva Jenson problémáját a gyújtógyertyával."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING