Alonso elmondta, mivel dobná fel a sprintfutamokat

A szombati sprintkvalifikációs futamon óriásit rajtoló Fernando Alonso élvezte az F1 történetének első ilyen eseményét. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző ugyanakkor hozott néhány ötletet, ami szerinte tovább fokozná az izgalmakat.

Alonso elmondta, mivel dobná fel a sprintfutamokat

Fernando Alonso a 11. helyre kvalifikálta magát a pénteki „hagyományos” időmérő edzésen, majd a szombati sprintfutamon egy földöntúli rajttal egészen az 5. helyig jött fel, majd végül a 7. helyen zárt a tényleges rajtsorrendet eldöntő eseményen.

Az Alpine 39 éves versenyzője élvezte az eseményt, de úgy gondolja, néhány változtatással még izgalmasabbá lehetne tenni azt. 

Még több F1 hír:

„Amikor otthonról néztem a futamokat, a pénteki napoknak kívülről semmi jelentősége nem volt. Bár a csapatoknak fontos, a nézőknek nem” – mondta Alonso a The Race-nek még a szombati napot követően.

„Remélem, nem vetjük el ezt a formulát, ám a pénteki napba lehetne még egy kis pikantériát csempészni. Használhatnánk csak egy szett gumit, vagy mindenkinek csak egy körre lenne lehetősége. Ez nem lenne igazságtalan, mint például a fordított rajtrács.”

„Egy kör esetén mindenki egyenlő esélyekkel indulna, és talán lenne néhány váratlan eredmény. A mostani pénteken mindenkinek volt hat próbálkozása hat különböző keveréken, végül pedig, mint minden időmérőn, az autók teljesítményének megfelelően alakult ki a sorrend. Ezen még lehetne változtatni.”

Sebastian Vettel, aki a hétvégén többször is összecsapott Alonsóval, úgy véli, a sprintkvalifikációs hétvége jobb, mintha szabadedzések egész sorát rendeznék.

„Imádjuk a versenyzést. Fura volt, mert évek óta ez volt messze a legrövidebb, amit teljesítettem, de nem volt rossz.”

„A pénteki jó móka volt, tetszett, hogy már az első nap van valami tét. A nézőknek is tetszett, és szerintem jobb volt, mint a sok szabadedzés” – mondta a német.

Russellnek és a Williamsnek ezúttal sem jött össze...

megosztás
hozzászólás
Hill: az ütközés pszichológiailag hatással lesz Verstappenre
Előző cikk

Hill: az ütközés pszichológiailag hatással lesz Verstappenre

Következő cikk

Brundle: Hamilton túl sokszor kapott ki Verstappentől, ez okozta a balesetet

Brundle: Hamilton túl sokszor kapott ki Verstappentől, ez okozta a balesetet
Hozzászólások betöltése