Alonso elmondta, milyen eredményt céloznak meg a 3. helyről indulva
Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso a büntetéseknek köszönhetően a harmadik rajthelyről indulhat a Belga Nagydíjon, és elmondta, gyors Mercedesekre és elsöprő Verstappenre számít.
Rég látott mértékben változik a rajtsorrend a komponenscserék miatt: 6 pilótát sorolnak hátra a belgiumi verseny előtt, a legtöbben motorcsere miatt várhatják az utolsó 3 rajtsor egyikéből a rajtot.
Ennek a haszonélvezője az időmérőn a hatodik leggyorsabb köridőt futó Fernando Alonso, aki elől „kiesik” Verstappen, Leclerc és Ocon. A kétszeres világbajnok nagyon örül a rajthelyének, és reméli, többet tud kihozni ebből a lehetőségből, mint Kanadában:
„Remek érzés a harmadik rajthely, ez egy kiváló pozíció! Kanadában a második helyről indultam, most a harmadikról fogok. Kanadában sok hibát követtünk el, nem használtuk ki a biztonsági autó jelentette lehetőségeket, aztán az akkumulátorral is problémánk volt.”
„Remélhetőleg holnap tiszta futamunk lesz, és ki tudjuk hozni a maximumot ebből a pozícióból” – fogalmazott Alonso a Sky-nak az időmérő edzést követően.
A spanyol pilóta elárulta, mivel csak egy szettjük maradt, ezért először a csapattársának adta vissza azt a szélárnyékozást, amit a Q2 végén ő is kapott a francia csapattársától:
„Csak egy szett gumink maradt a Q3-ra, ezért először szélárnyékot adtam Estebannak az első körömben, a második körben pedig ő adott nekem szélárnyékot. Carlos is ott volt középen, de ez nem befolyásolta a stratégiánkat.”
„A holnapi napra térve, reálisan a top 5-öt vagy a top 6-ot célozhatjuk meg. A Mercedes versenytempója általában nagyon erős, tehát gyorsabbak lehetnek, és ott van még Max is, aki hiába rajtol hátulról, elképesztően gyors” – latolgatta az esélyeket Alonso.
Helmut Marko megszólalt Ricciardo esetleges visszatérésével kapcsolatban...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.