Alonso elképesztő védekezése Hamilton ellen a tavalyi Magyar Nagydíjról (videó)

A 2021-es Magyar Nagydíj sok szempontból emlékezetesre sikeredett, hiszen számtalan váratlan és érdekes esemény történt, a verseny utolsó részében pedig két korábbi csapattárs kemény harcát izgulhattuk végig.

Fernando Alonso, Alpine A521, Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton és Fernando Alonso 2007-ben a McLarennél versenyeztek, és éppen Magyarországon történt az emlékezetes bokszutcai feltartásos eset, amely igazán elindította a lejtőn az akkori eseményeket a csapaton belül.

14 évvel később azonban már nem egy botrányos megmozdulás miatt figyelhettük őket, hanem egy kiváló párharc okán. A futam ugyanis úgy alakult, hogy Hamiltonnak hátulról kellett felzárkóznia, miután a verseny legelején nem hívták ki kerékcserére, míg mindenki más a már száradó pályán intermediate-ről slickekre váltott.

Emellett ott volt a Valtteri Bottas által elindított nagy rajtbaleset is, amely sok szerencsést jó helyzetbe hozott. Az egyik ilyen volt Alonso csapattársa, Esteban Ocon is, aki néhány kör elteltével vezette a Magyar Nagydíjat, miközben a nyakában ott loholt végig Sebastian Vettel.

Még több F1 hír:

Hamilton azonban a Mercedesben mindenkinél gyorsabb volt, de csak addig, míg szembe nem találta magát Alonsóval, aki a lassabb Alpine-nal hősies védekezésbe kezdett az 55. körben. A hétszeres bajnok bárhogy is próbált túljárni riválisa eszén, a ravasz rókaként versenyző spanyol többször is visszaverte a támadásokat.

A csatájuk tíz körön keresztül tartott, de a 65. körben Alonso abroncsai már nem bírták tovább, elfékezte magát a célegyenes végén, így Hamilton lecsapott a kínálkozó lehetőségre és elment mellette.

 

Alonso tehát végül alulmaradt, viszont az elképesztően kemény, de még a szabályok határát súroló védekezésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az élen Ocon megtarthassa a vezetést, és végül megnyerje élete első F1-es futamát. Reméljük, idén is látunk hasonlóan izgalmas eseményeket a pályán.


Az IndyCar sztárja, Colton Herta nemrég a McLarennel tesztelhetett

 

Hill érdekes kijelentést test a Ferrari versenyzői kapcsán

Előző cikk Ricciardo: adjatok egy győztes autót és nyerni fogok!
Következő cikk A Ferrari szerint csak ezért tűnt „értelmetlennek” a stratégiájuk
Feliratkozás