BRÉKING

Alonso elismerte, sajnos túl sokáig volt a Ferrari versenyzője

A kétszeres spanyol világbajnok megbánta, hogy olyan hosszú ideig volt a Ferrari versenyzője, de most a McLarennél valami teljesen másban vehet részt.

Fernando Alonso egyik nagy álma volt az, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz és bajnoki címet ünnepeljen a legendás olasz márkával. 2005 és 2006 bajnokának csak részben teljesült az álma, mert ugyan aláírhatott a Ferrarihoz, a hőn áhított harmadik bajnoki címet nem sikerült megszereznie Maranellóban.

Alonso 2010 és 2014 között versenyzett a Ferrarinak, de rendre csak második lett… Sőt, 2010-ben és 2012-ben az utolsó pillanatokban bukta el a bajnoki címet, amit talán a mai napig nem sikerült feldolgoznia. Ez különösen az első ferraris évére igaz.

„Valószínűleg igen.” – válaszolt Alonso a CNN azon kérdésére, hogy előbb kellett volna-e elhagynia az olasz csapatot.

„Az autó nem volt versenyképes és a dolgok egyre csak jöttek és szomorúbbá vált a helyzet. Tehát valószínűleg egy, vagy két évvel előbb kellett volna távoznom. Ez lett volna a legjobb döntés, de igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni, és minden egyes verseny végéig harcoltunk.”

„Öt évet töltöttem el a Ferrarinál, és ez idő alatt második voltam. Egyszerűen elegem lett ebből.” – tette hozzá egészen őszintén Alonso.

A spanyol most visszatért a McLarenhez, és már a 15. szezonját teljesíti a legnagyobb kategóriában. Eddig mindössze 11 pontot gyűjtött a Honda motorral hajtott autójával, de a tapasztalt pilóta hisz abban, hogy hamarosan gyökeresen megváltozhatnak a dolgok.

„Nem akartam feladni, és mindig is hittem abban, hogy lehetséges megvalósítani az álmaimat. Tavaly rájöttem, hogy a Mercedes dominanciájával rövid távon nem lehetséges, hogy bajnokok legyünk a Ferrarival, és egy új projekt jelentette a legjobb ötletet.”

„A McLaren egy kockázatos projekt volt, mert valami teljesen újról volt szó, de egy csapat vagyunk – együtt nyerünk és veszítünk. A Ferrarinál néha nyersz, vagy veszítesz, attól függően, hogy milyen a hangulat a csapatnál. Ez egy nagyon nagy csapat, néhány jó és rossz dologgal. Mint mondtam, jó volt mindezt megtapasztalni, és egyszer vezetnünk kell a Ferrarinak.”

„A legfontosabb azonban az, hogy nyerjünk és versenyképesnek érezzük magunkat. Ebben a pillanatban a Mercedes az, akiket le kell győznünk!”

Ezzel együtt Alonso nincs kibékülve a jelenlegi Forma-1-gyel.

„Az elmúlt két-három évben a rajtrács fele lecserélődött. Vannak az olyan versenyzők, mint én, és Jenson, vagy a többi tapasztalt pilóta. Mi korábban olyan autókat vezettünk, melyek 10 másodperccel voltak gyorsabbak, és noha amikor egy fiatal versenyző megérkezik az F1-be, és csodálkozik az autón, mi a másik oldalon csalódottak vagyunk.”

„Ez nem feltétlen jó, vagy rossz, csak néha meg kell keresni azt, amitől jobban élvezed ezt az egészet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: A Ferrari megerősítette, Kimi Raikkönen 2016-ban is Vettel csapattársa lesz!
Következő cikk A Ferrari józan és bölcs döntést hozott, amikor új szerződést adott Raikkönennek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország