Alonso elismeri, talán nem kellett volna GP2-es motornak neveznie a Hondát

Fernando Alonso utólag elismerte, valószínűleg nem volt a legjobb döntés tőle, amikor GP2-es motornak nevezte a Honda F1-es erőforrását azon a bizonyos nagydíjon, ami egy igen nagy negatív mémtengert indított útjára.

Alonso elismeri, talán nem kellett volna GP2-es motornak neveznie a Hondát

Fernando Alonsónak megvolt arra a lehetősége, hogy még éveken át a Ferrari versenyzője legyen, miután egyrészt érvényes szerződéssel rendelkezett, másrészt a vezetőség egy új kontraktust is felajánlott számára.

Még több F1 hír:

A spanyolnál azonban a 2010-ben és 2012-ben történtek miatt betelhetett a pohár, és úgy döntött, hogy visszatér a McLarenhez, ahol szintén idő, a szerződése lejárta előtt távozott. Az volt az az év, amikor Lewis Hamilton megérkezett a Forma-1-be, és majdnem azonnal világbajnok lett.

Alonso nagyon bízott benne, hogy a McLaren a Hondával nagyon versenyképes lesz, de hiába a rengeteg pénz, a projekt csúfos kudarcot vallott. A világbajnok sokszor csak a pontszerzésért küzdött, így talán a legjobb éveit pazarolta el akkor.

A Japán Nagydíjon ráadásul igen kellemetlen helyzetbe került a Honda, amikor Alonso a futamon a Sauber üldözése közben GP2-es motornak nevezte az alatta dolgozó erőforrást, hozzátéve, hogy ez nagyon kínos.

Fernando Alonso, McLaren MP4-30 Honda

Fernando Alonso, McLaren MP4-30 Honda

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

Fernando, aki a jelek szerint ismét közösen fog dolgozni a Hondával az Andretti csapatnál az Indy 500-on, az F1 Racingnek azt mondta, talán nem kellett volna így fogalmaznia a csapatrádión keresztül, de akkor nagyon dühös volt.

„Ez egy frusztráló helyzetből jött, és talán nem kellett volna azt mondanom, de a televízióban, vagy a sajtótájékoztatón már nem mondtam. Egy privát beszélgetésben voltam a mérnökömmel. Ez nem a nyilvánosságnak szólt, de maga a motor nagyon rossz volt.”

A Honda és a McLaren kapcsolata a britek döntése részeként 2017 után véget ért, és az alakulat a Renault erőforrásaival folytatta tovább, míg a japánok megállapodást kötöttek a Toro Rossóval és később világbajnok Red Bull-Racinggel.

A Honda az új partnerségében már sokkal versenyképesebbnek bizonyult, és idén akár a bajnoki címért is mehetnek. Az eddigi jelentések szerint a motor területén is sikerült előrelépnie a csapatnak, ami remek hír lehet a Mercedes és a Ferrari ellen.

Fernando Alonso, McLaren MP4-31 in a huge crash

Fernando Alonso, McLaren MP4-31 in a huge crash

Fotó készítője: Sutton Images

Alonso ragaszkodik ahhoz, hogy nem vált el haraggal a Hondától, és nagyon örült, amikor látta őket újra nyerni. „Az első évben Jerezben a 4 nap alatt összesen 7 kört tettünk meg. Most a Honda már futamokat nyer, és sok olyan üzenetet kapok, amiben azt mondják, hogy nyert a GP2-es motor, és ennek egy nagyon szomorú napnak kell lennie számomra.”

„Nagyon boldog vagyok miattuk, de az a motor, ami akkor az autómban volt, nem volt ugyanaz, mint amivel Brazíliában nyertek. 2015-ben mindig azért küzdöttem, hogy ne essek ki a Q1-ből, és összesen 575 rajthelyes büntetést kaptam.”

„Azt mondom, amit gondolok, és hiszek ebben. Ez azért van, mert hiszek abban, hogy ezek a dolgok így is vannak. Néha azonban tévedhetek, de nem olvasok ki extra dolgokat a többiek mondataiból, ugyanakkor látom a hegyeket, és azokat a dolgokat, amik azokból jöttek, melyeket én mondtam... Elképzelésem sincs arról, hogy mit mondana egy top versenyző, ha annyi helyen kipróbálta volna magát és olyan teljesítményt nyújtott volna, mint én.”

megosztás
hozzászólás
Az FIA hivatalos nyilatkozata a koronavírusról
Előző cikk

Az FIA hivatalos nyilatkozata a koronavírusról

Következő cikk

A Mercedes elkezdte megközelíteni a Ferrarit az örökranglistákon

A Mercedes elkezdte megközelíteni a Ferrarit az örökranglistákon
Hozzászólások betöltése