Alonso elismeri, hogy furcsa érzés volt elmenni a Ferrari mellett

Alonso elismeri, hogy furcsa érzés volt elmenni a Ferrari mellett

Fernando Alonso különleges pillanatot élhetett át a Bahreini Nagydíjon, ami megerősíti, hogy a McLaren-Honda előtt még rengeteg munka áll, hogy újra versenyképes legyen.

Fernando Alonso elismeri, hogy furcsa érzés volt leelőzni egy Ferrarit a Bahreini Nagydíjon, még akkor is, ha végül nem is tudott pontot szerezni a futamon.

A spanyol 11. lett Szahírban, és a McLaren már egész ígéretes formát mutatott a hétvégén, ami a szombat esti Q2-es továbbjutáskor vált egyértelművé. A fejlesztések még megakadályozták Alonsot, hogy a pole pozícióért harcoljon, ahogy azt is, hogy a McLarennel megszerezze az idei esztendő első pontjait, mivel négy másodperccel Felipe Massa mögött ért célba a 11. helyen.

„A nap végén azt mondhatjuk, hogy nem voltunk elég gyorsak a TOP 10-hez, de a versenyt befejeztük, és újabb tapasztalatokat gyűjthettünk. Nyilvánvaló, hogy mivel Jenson el sem tudott indulni a futamon, így még fontosabb volt számunkra, hogy annyi kört tegyünk meg, amennyit csak lehetséges, hiszen kellenek az extra kilométerek. Most van három hetünk otthon, hogy növeljük a teljesítményünket és a megbízhatóságunkat, mert tudjuk, hogy még nem elég jó.”

„Azzal, hogy Jenson nem rajtolt el, sok információt veszítettünk, de ez szomorú a srácoknak is, a mérnököknek, és neki is. Optimista vagyok a jövőt illetően, mert jó irányba megyünk, de realistának kell lennünk – sok munka áll még előttünk.”

„Jobbnak érzem, és ma versenyképesek voltunk, a Sauber előtt érünk célba. A Toro Rossoval és a Red Bullal küzdöttem, szóval ez mindenképpen előrelépés, de sok mindent helyre kell még raknunk, és az elkövetkezendő hetek fontosak lesznek a teljesítmény növelése szempontjából. A Spanyol Nagydíj a hazai versenyem, Monacóban pedig kevésbé számít az erő, szóval érdekes versenyek jönnek. Erre kell fókuszálnunk, és ebből kell a legtöbbet kihoznunk.”

Alonso visszavette a körét a Ferraritól, így nem beszélhetünk igazi versenyhelyzetről, de ez a pillanat akkor is szórakoztató volt a spanyol számára, hiszen most azt láthatja, hogy az a csapat a Mercedes legnagyobb ellenfele, akiket tavaly télen elhagyott.

„Új gumikon voltam, szóval könnyű volt, de a verseny elég furcsa pillanata volt.” – erősítette meg – „Remélhetőleg majd az élen harcolhatunk velük a jövőben, és nem csak a körömet vehetem vissza tőlük.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING