Alonso egyszerűen „balszerencsésnek” titulálta Hamilton és Verstappen balesetét

Fernando Alonsónak nem volt túlságosan eseménydús futama, ezért az ő véleményét is kikérték a bajnoki ellenfelek vitatható ütközésének ügyében. A spanyol szerint mindkét fél „azt tette, amit kellett”, és egyszerűen ez most nem alakult jól egyikőjük szempontjából sem.

Alonso egyszerűen „balszerencsésnek” titulálta Hamilton és Verstappen balesetét

Alonso is tudja, hogy egy ilyen kiélezett csata hevében mindig csak nüanszok döntenek, és ez ma sem volt másként. A kétszeres világbajnok sem akart feltétlenül hibást megnevezni, amikor arról kérdezték, ő hogyan látta az esetet.

„Mindketten a határokig mennek el, én pedig úgy látom, hogy ma ez balszerencsés volt az autók, a kanyar, a kerékvetők miatt. Kicsit megugrott az egyik autó, aztán összeért a két kerék, és emiatt kilőtt Verstappen kocsija.”

Még több F1 hír:

„Ez azonban alacsony tempónál történt, 30-40 km/h-val haladtak, nincs veszély, nincs itt semmi. Szóval nem gondolnám olyan nagy dolognak ezt az egészet. Silverstone inkább volt az, de ez egy versenybaleset volt. Lewis szerintem próbált szélesre menni az 1-esben, hogy Max átvágja a kanyart.”

„Ő azonban ezt nem tette meg, kívül maradt, de onnan már nem lehetett bevenni a következő fordulót. Én ettől függetlenül is úgy vélem, hogy mindketten azt tették, amit kellett. Aztán sajnos összeértek. Ez igazából egy tipikus manőver volt a pálya azon pontján, de balszerencséjük volt, hogy kerék a kerékkel értek össze” – hangzott Alonso véleménye.

Azóta viszont kiderült, hogy a versenybírák végül Verstappent látták döntően bűnösnek, ezért pedig három rajthelyes büntetéssel sújtották őt az Orosz Nagydíjra.

Helmut Marko szerint a csapat hozta rossz helyzetbe Verstappent

megosztás
hozzászólás
Hamiltont meglepte, hogy Verstappen csak úgy elsétált mellette az ütközésük után

Előző cikk

Hamiltont meglepte, hogy Verstappen csak úgy elsétált mellette az ütközésük után

Következő cikk

Stroll csak figyelmeztetést kapott, nem változik az Olasz Nagydíj végeredménye

Stroll csak figyelmeztetést kapott, nem változik az Olasz Nagydíj végeredménye
Hozzászólások betöltése