BRÉKING

Alonso egyre távolabb kerül a Ferraritól: Már egy ideje nem foglalkozhat a 2015-ös gép fejlesztéseivel

Ezt erősíti meg a Ferrari legutóbbi hivatalos nyilatkozata is, mely szerint Kimi Räikkönen volt az egyetlen a jelenlegi páros közül, aki részt vett az olaszok meetingjén, melynek ideje alatt megvitatták a helyzetet a következő évet és a jövő évi autót illetően.

Az F1-live.hu korábban már több alkalommal is beszámolhatott arról, hogy Fernando Alonso mindenben megállapodott a McLarennel és 2015-től a wokingiaknál folytatja tovább, míg a helyét Sebastian Vettel veszi át, akinek az érzését Abu Dhabiban szinte biztosan meg fogják erősíteni a következő héten.

A hivatalos tájékoztatás szerint a finn „Jégember” nemrég Maranellóban járt. 2007 Forma-1 bajnoka közvetlen a Brazil Nagydíj után az olaszországi főhadiszálláson egyeztetett Marco Mattiacci csapatfőnökkel és James Allison technikai vezetővel a következő szezonról és a jövő évi autóról.

Ez is azt jelzi, hogy Alonso már egy ideje lekerült arról a bizonyos listáról Maranellóban, ami korábban az ő nevével kezdődött.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Természetesen Räikkönen az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjra is készült, hiszen még mindig nem érzi magát egészen kényelmesen az autóban, de elmondása szerint sokat javult a helyzet, különösen azután, hogy a csapat már szinte csak rá összpontosít, miután biztossá vált, hogy Alonso menni fog.

Kimi levezetésképpen a fioranói tesztpályán a meghívott újságírók előtt parádézott egy F12berlinetta volánja mögött. A Ferrari elmondása szerint a finn finoman szólva is határon ment, ezzel megmutatván azt, hogy mit tud egy ilyen szuper-autó. Az eseményről hamarosan egy videót is megnézhetünk, és láthatjuk majd, hogy az újságírók miként is bírták a strapát Räikkönen vezetésével.

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=55m13s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nézhetne ki a 2015-ös McLaren-Honda jövőre, ha a Repsol lenne a főszponzor
Következő cikk Raikkönen biztos benne, hogy jövőre ő és a Ferrari is versenyképesebb lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország