Alonso nem tud mit mondani, ismét a Honda adta fel a küzdelmet alatta

Fernando Alonsónak ismét a Honda miatt kellett feladnia egy versenyt - most épp Belgiumban. A spanyol megerősítette a motorproblémát, döntést azonban csak a következő hetekben hoz a jövőjéről.

Alonso tulajdonképpen az egész Belga Nagydíjon arról panaszkodott a rádióban, hogy hiába előz meg bárkit, a következő körben ismét visszakerül elé. A futamon ugyanis nagyon kijött a Honda motorjának gyengesége. 

"Motorproblémánk volt, és le kellett állítanom az autót." - ismerte be a spanyol a Motorsport.com előtt - "Minden figyelmeztetés nélkül hirtelen elment a motorerő. A rádión keresztül folyamatosan a fékegyensúlyról és a differenciálműről informáltak, de a DRS-zónában mindig visszajöttem. Ezért kértem meg a csapatot, hogy ne kommunikáljanak túl sokat, hiszen elég dolgom volt így is."

"A rajt jól sikerült. Kívül volt egy kis hely, és Ocont, illetve Hülkenberget magam mögött tartottam. A következő egyenesen azonban elém kerültek. Próbálok a hétvége pozitívumaira koncentrálni, vagyis az időmérőre, és a verseny elejére. Minden versenyen próbálunk fejlődni, de attól tartok, hogy a jövő hétvégén, Monzában hasonló helyzetben leszünk."

Szóval ezek után csak akkor maradsz a McLarennél, ha motorbeszállítót cserélnek? 

"A következő néhány hétben meglátjuk. Boldog vagyok a csapatnál, nehéz három szezonon vagyunk túl, és a McLaren a világ egyik legjobbja. Boldogan maradnék, és továbbra is keményen dolgozunk, de meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok."

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Fernando Alonso
Csapatok McLaren
Cikk típusa BRÉKING