Alonso egy következő szintet jelentene a Forma-1-ben, ha visszatérne

Stefano Domenicali, a Ferrari egykori csapatfőnöke nagyon örülne, ha Fernando Alonso újra a Forma-1-ben versenyezne, amire van esély, de lehetséges, hogy csak a középmezőnyben.

Fernando Alonso Indy 500 seat fitting

Fernando Alonso Indy 500 seat fitting

McLaren F1 Team

Erős túlzással olyan, mintha Fernando Alonso el sem hagyta volna a Forma-1–et. A spanyol világbajnok saját maga döntött úgy, hogy távozik a kategóriából, ahol 2005-ben és 2006-ban bajnok lett a Renault-val, és 2007-ben majdnem a McLarennel, illetve 2010-ben és 2012-ben a Ferrarival.

Még több F1 hír:

Alonso nagyon nagy tervekkel tért vissza a McLarenhez, de csalódnia kellett. A Honda és a Renault motorjával sem tudott az élmezőnyben versenyezni. 2018 év végén távozott, ahol az időközben a Ferrarival aláírt Carlos Sainz Jr. vette át a helyét, aki Charles Leclerc csapattársa lesz Maranellóban.

Már a McLarennél sincs hely, hiszen Daniel Ricciardo kapja a másik ülést Lando Norris mellett. A hírek szerint Alonso a Renault-val áll tárgyalásban, de sokan nem hisznek abban, hogy a világbajnok a franciákkal térhet vissza, akik megerősítették, maradnak a Forma-1-ben.

Fernando Alonso, Ferrari F2012

Fernando Alonso, Ferrari F2012

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Alonso mellett még Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg lehet a fő esélyes. Esteban Oconnak pedig érvényes kontraktusa van 2021-re. Stefano Domenicali, a Ferrari volt csapatfőnöke, aki nagyon jól ismerheti Alonsót, az olasz sajtó után a Reuters kérdésére is csak azt tudta mondani, hogy remek hír lenne az F1 számára a spanyol visszatérése.

„Fantasztikus fiatal versenyzőink vannak... de Fernando egy következő szintet jelentene.” - fogalmazott a Lamborghini első embere, akiről szintén voltak pletykák azt illetően, hogy visszatérhet a Ferrarihoz, ahol egy nagyon hosszú időszakot töltött el.

„Minden bizonnyal nagyon erős lenne. Természetesen erősebb lenne egy jó autóval, egy nagyon gyors autóval, de Fernando jót tenne a Forma-1-nek, ha visszatérne.” - mondta Alonsóról, aki egy héttel ezelőtt a The Race virtuális indianapolisi eseményén mindkét futamot behúzta.

Domenicali 2008 és 2014 között volt a Ferrari csapatfőnöke. Ezen időszak alatt három bajnoki címet is szerezhetett volna, mivel Alonso mellett Felipe Massa is nagyon közel volt a trófeához, még 2008-ban. Gyakorlatilag métereken múlott, hogy ne Lewis Hamilton érjen fel a csúcsra.

Alonso egyelőre csak annyit közölt, az F1 is a 2021-es opciói között szerepel, de nem kizárt, hogy egy teljes szezont megy az IndyCar-ban, vagy visszatér a WEC-be. Az F1-ben továbbra is erősen korlátozottak a lehetőségei.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Motorsport Heroes: A nap, amikor Hakkinent világbajnokká koronázták
Következő cikk Alonso óriási győzelme a 21. helyről: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország