Alonso: egy harmadik cím bebetonozná az F1-es örökségemet

Az Alpine kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso elismerte, már kibékülne azzal, ha újabb bajnoki cím nélkül vonulna majd vissza véglegesen a sporttól, de egy harmadik cím újabb magasságokba emelné a történelemkönyvekben.

Alonso: egy harmadik cím bebetonozná az F1-es örökségemet

Már több, mint 15 éve annak, hogy Fernando Alonso a Forma-1 kétszeres világbajnokává vált, a spanyol pilóta pedig azóta háromszor is nagyon közel került ahhoz, hogy újabb címmel bővítse a kollekcióját: 2007-ben 1 ponttal végzett Kimi Räikkönen mögött, 2010-ben 4 pont és Vitalij Petrov fosztotta meg a címtől, 2012-ben pedig a mezőny negyedik leggyorsabb autójával végzett mindössze 3 ponttal Sebastian Vettel mögött.

Bár Alonso korábban még keresztes hadjáratot indított volna egy harmadik bajnoki címért, és a 2021-es visszatérése előtt még azt nyilatkozta, hogy ezt csak bajnoki címre esélyes autóval tenné meg, az Alpine-nál remek teljesítményt nyújtó pilóta szerint már nem saját magának bizonyítana egy újabb címmel, hanem például szolgálna a következő generációknak arról, hogy csak kitartó munkával lehet eljutni a célhoz.

Még több F1 hír:

„Az biztos, hogy nagyon sokat jelentene” – nyilatkozta Alonso az F1 Beyond the Grid podcastjében a harmadik bajnoki címéről. „Nincs arról azonban szó, hogy elkeseredetten vágyakozom rá, vagy hogy megváltoztatná a karrierem megítélését, vagy azt, ahogyan én tekintek a sportra.”

„Én versenyző vagyok, mindenben, amit csinálok, így természetesen minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy megszerezzem a címet az előttünk álló pár évben.”

„Talán a Forma-1-es örökségem szempontjából jelentene a legtöbbet ez: megmutatná, hogy folyamatosan a határokat kell feszegetned, mindent tökéletesen kell csinálnod, és nagyon fegyelmezetten kell hozzáállnod a versenyekhez, a versenyzéshez.”

„Nem számít, hogy 19 vagy 42, 43 éves vagy, ez egy életvitel, hogy mindent a sportnak kell szentelned. Egy harmadik cím megszerzésével talán ezt az örökséget, ezt az üzenetet hagyhatnám itt a jövő generációinak.”

Amikor a nyáron a Magyar Nagydíj előtt velünk is beszélgetett Alonso, a kérdésemre, hogy mennyire befolyásolja majd a 2023-as szerződését az Alpine teljesítménye, még úgy nyilatkozott, hogy a 2023-as projekt és a csapaton belüli fejlődés is meghatározza majd a döntését, most azonban, 4 hónappal később már máshogyan vélekedett Tom Clarksonnak erről:

„Igen, itt leszek” – mondta arra a kérdésre, hogy maradna-e még 2-3 évet akkor, ha jó autóval versenyezhetne. „Még akkor is, ha az autó nem lesz annyira jó. A tervem az, hogy még legalább 2-3 évet maradok.”

Sainz és Alonso szerint fekete-fehér szabályokra van szükség

megosztás
hozzászólás
Red Bull: a Mercedes már nem élvezheti az „abnormális” előnyét az egyenesekben
Előző cikk

Red Bull: a Mercedes már nem élvezheti az „abnormális” előnyét az egyenesekben

Következő cikk

Hivatalos: Barcelona 2026-ig marad a Forma-1-es versenynaptárban!

Hivatalos: Barcelona 2026-ig marad a Forma-1-es versenynaptárban!
Hozzászólások betöltése