Alonso eddig csak minimálisan járult hozzá az Alpine 2022-es autójának fejlesztéséhez

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso elmondása szerint eddig alig vett részt az Alpine 2022-es autójának fejlesztésében, miután a pilóták csak most lépnek be az autók következő fejlesztési fázisába.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Miután a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eredetileg 2021-re tervezett technikai szabályváltozásokat, 2022-ben érkeznek a vadiúj, szívóhatásra épülő autók, amelyekkel az F1 reményei szerint látványosabb kerék a kerék elleni csatákat láthatunk majd.

Bár a csapatok már 2019 októbere óta dolgoznak az új autóikon, 2020-ban nem végezhettek azokon aerodinamikai fejlesztéseket, hogy egyetlen tehetősebb csapat se kerüljön behozhatatlan előnybe a mezőny többi tagjával szemben a költségsapka idei bevezetése előtt.

Az F1-be egy kétéves kihagyást követően idén tért vissza Fernando Alonso, azonban elmondása szerint a korai fejlesztési korlátozások miatt az Alpine pilótái nem vettek részt eddig a fejlesztési folyamatban.

Még több F1 hír:

„Őszintén, eddig nem nagyon dolgoztam az új autón, mert a fejlesztést a tervezők által végzett szimulációk irányították” – mondta Alonso az év végi sajtótájékoztatóján többek között a Motorsport.com-nak. „Az új szabályok nagyon szigorúnak tűntek a fejlesztési fázis kezdetén, és sokat kellett egyeztetniük az FIA-val arról, hogy mit lehet csinálni és mit nem.”

„Úgy érzem, még mindenkinek furcsa egy kicsit az új projekt. Most decemberben és januárban kezdünk el dolgozni a szimulátorban, és remélhetőleg a mi véleményünk is többet számít majd.”

Alonso azonban ettől függetlenül kijelentette, hogy „magas elvárásai” vannak az Alpine új autójával kapcsolatban.

„Mint minden versenyző, én is erősebb motort és több leszorítóerőt szeretnék. Nagyon sok területen végzünk jó munkát, de egy jól működő csomagot kell összeraknunk az Enstone-ból és a Viry-ből érkező elemekből. Keményen dolgoztunk, és nagy reményeket fűzünk az új autóhoz.”

Alonso és Ocon is még karácsony előtt elkezdte a munkát az Alpine szimulátorában, miután az abu-dzabi gumiteszt után a frissen kapott adataikat össze kellett hangolniuk a szimulátorral. Az első futamgyőzelmét idén megszerző Ocon úgy véli, hogy idén télen minden korábbi felkészülésénél keményebb téli munka vár rá.

Max Verstappen lett az „év sportolója” Hollandiában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha nincs oltásod, jövőre nem léphetsz be az F1-es paddockba?
Következő cikk Így ajándékozták meg egymást az F1-es pilóták karácsony alkalmából – Videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország