Alonso DTM-autót vett magának, majd tesztelte is – de mi áll a háttérben?

A kétszeres Forma–1-es világbajnok, Fernando Alonso a múlt év végén vásárolt magának egy Aston Martint, de nem egy utcai modellt, hanem azt, amelyik a DTM-ben versenyzett a 2019-es szezonban. És ha már volt rá alkalma, akkor pályára is vitte azt.

Fernando Alonso testing the Aston Martin Vantage AMR class one

A Vantage DTM, amely egyike volt azon öt karosszériának, melyet az R-Motorsport épített és használt a német bajnokság 2019-es idényében, most egy meg nem nevezett összegért Alonsóé lett. A HWA-tól megvásárolt autót pedig a spanyol kérésére némileg módosították is, hiszen abba bekerült egy anyósülés.

Ez egy hagyományos átalakítási folyamat volt, melynek során a benzintank méretét is csökkentették valamelyest, hogy legyen elég hely a „taxizást” lehetővé tévő változtatásnak. „Fernando tudta, hogy eladó az autó, ezért kapcsolatba lépett velünk” – mondta Martin Marx, a HWA ügyvezető igazgatója a Motorsport-Total.com-nak.

Az autót aztán az Alonso egyik szponzora által támogatott nagy szurkolói esemény keretében adták át neki még tavaly szeptemberben. A jaramai rendezvényen jelen volt Daniel Juncadella is, aki 2019-ben az R-Motorsport színeiben vezette az Aston Martint, most pedig hasznos tanácsokkal és információval látta el honfitársát.

A kétszeres F1-es bajnok múlt hónapban aztán Aragonban pályára is hajtott új szerzeményével, és számos kört tett meg az 5,3 kilométeres aszfaltcsíkon, miközben több családtagja és barátja is beülhetett mellé. És ha ez még nem lenne elég, a MotoGP hatszoros győztese, Marc Marquez is ott volt, ráadásul ő maga is vezethette az Aston Martint.

Íme egy rövid galéria az aragóniai tesztről:

Fernando Alonso teszteli az Aston Martin Vantage AMR első osztályú autót

11

Juncadella szerint Alonso pedig rendkívül élvezte az első valódi menetét a 650 lóerős Vantage-ben. „Azt mondta, lenyűgözte őt az autó. Jobb volt a teljesítménye, mint várta. Fernando hozzá van szokva a sok lóerőhöz és a jó fékteljesítményhez. Elmondása szerint az autó azonban reszponzív volt. Arra számított, hogy többet kell majd forgatnia a kormányt.”

„A mai GT3-as autók kicsit eltérőek, de ez egy nagyteljesítményű prototípus. Fernando a versenyzés minden formáját szereti – bármit elvezetne, ha versenyről van szó és kihívást jelent.”

Abban, hogy Alonso meg is vásárolta az autót, állítólag az is szerepet játszott, hogy néhány évvel ezelőtt beszélt az Aston DTM-es főnökével egy esetleges vendégszereplésről a sorozatban. Emellett a jelenlegi F1-es csapatvezetője, Mike Krack is dolgozott anno a DTM-ben a BMW színeiben.

A helyzet tehát viszonylag egyszerű. Alonsóról tudjuk, hogy imád versenyezni, az pedig, hogy jelenleg az Aston Martinnál van, vélhetően megkönnyítette a dolgát a Vantage megvásárlásakor. A jelek szerint pedig könnyen elképzelhető, hogy néhány unalmas hétvégén előveszi majd azt a garázsból, hogy szórakoztassa magát és másokat is.

Alonso persze azért nemcsak a jelenlegi csapata autóinak hódol, hanem egy korábbi alakulatának is, méghozzá egy elképesztő autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es rajongók meglepő csapatot hoztak ki a Red Bull 2024-es kihívójának – vagy mégsem?
Következő cikk Verstappen: a Red Bull „büszke” lehet arra, amit a Hondával elért

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország