BRÉKING

Alonso: csináltunk egy szendvicset Kimivel

Fernando Alonso ma mindkét Red Bull-lal csatázott, eseménydús futama volt. A spanyol versenyző végül az ötödik helyen ért célba, egyetlen pontszerző a Ferrarival.

Alonso elmondta, szerencséje is volt Ricciardóval szemben, mert jobban tapadtak alatta a gumik, miközben az ausztrál szenvedett. Mielőtt kitért erre a csatára, mesélt a futam korábbi szakaszában történt fejleményekről is. Raikkönen több pofont is kapott ma, második alkalommal Vettel és Alonso fogta közre.  "Véletlen volt, ahogy jöttünk ki a boxutcából; ott volt a két Ferrari és a Red Bull. Csináltunk egy kis szendvicset Kimivel abban a pillanatban"- kezdte Alonso.

"Minden rendben volt. Majd a végén Ricciardo ellen harcoltam, de hogy őszinte legyek, szenvedett kicsit a tapadással, előnyben voltam, csak vártam a lehetőségre 4-5 kört, majd támadtam, megelőztem. Legközelebb szerintem kiegyenlítettebb lesz a dolog"- mondta a spanyol.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Kemény volt kezelni a gumikat. Végül átálltunk a három cserére, mert tényleg úgy éreztük, hogy a gumik kicsit jobban szemcsésednek, mint arra számítottunk. Kemény volt a gumik miatt. A pálya annak ellenére forró volt, hogy ma nem sütött a nap. Következő alkalommal is nehéz dolgunk lesz, mert a magyar pálya is forró, sokat követel az abroncsoktól. Fejlődnünk kell ezen a téren is."

A Ferrari csapatfőnöke így felelt arra a kérdésre, hogy Alonso mai eredménye vajon a spanyol képességeinek köszönhető-e? "A csapaténak. De Fernando határozottan lenyűgöző versenyt futott"- mondta Mattiacci a Sky Sportsnak. "És minden srác, mert jó volt a stratégia egy kemény futamon. Fernando megerősítette, hogy topversenyző."

Kimi nem szerzett pontot, de szerinte a két esetet nem lehet összevetni. "Eltérő volt a stratégia, más helyzetben voltak, ráadásul Kimi hátrébb rajtolt. Nem lehet összehasonlítani a két csapatot."

"Koncentrálunk, nagyon keményen dolgozunk, motiváltak vagyunk"- felelte arra, hogy mikor kap megfelelő autót a finn.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg a herceg, Bottas a király, Hamilton a meccs embere
Következő cikk Magnussen szerint Massa nem hagyott neki helyet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország