Alonso & Button: Monaco már csak Monaco... az év egyik legjobb versenye!

Alonso & Button: Monaco már csak Monaco... az év egyik legjobb versenye!

A McLaren versenyzői már nagyon várják, hogy a hétvégén autóba ülhessenek a Forma-1 legendás aszfaltcsíkján a hercegségben. Remélik, hogy megint egy kicsit előre léphetnek.

Fernando Alonso

„Monaco az egyik olyan pálya, ami kiemelkedik a többi futam közül. Annak ellenére, hogy szinte lehetetlen előzni ott, még mindig az egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb show-val kecsegtet minden évben. Pályaként, és városként is teljesen egyedi, és ettől olyan különleges. Három területre kell nagyon odafigyelned: időmérő, koncentráció, és stratégia. Szombaton növelheted a másnapi jó eredményed esélyeit, tehát ez az első célom. Remélem, hogy egy körön javul a teljesítményünk, és erős rajthelyről vághatunk neki a futamnak vasárnap.”

„Vasárnap a koncentráció a legfontosabb – hiszen nem hibázhatsz. Emellett maximalizálni kell a stratégiát is. A verseny végén van a legjobb esélyed, hogy előrébb lépj. A hazai versenyem elég frusztráló volt az egész csapatnak. Szerencsétlenül fejeződött be a történet, főleg mert hittünk a jó eredményben. A csapatszellem még mindig erős. Monacóban meglátjuk mennyit fejlődhetünk. Remélem, hogy jobb eredménnyel távozunk a hercegségből, mint Spanyolországból, és talán pontokat is szerezhetünk majd…”

„Monaco egy kemény kihívás mentálisan, de pont ezért olyan fantasztikus, amikor összejön a tökéletes kör. Élvezem a versenyzést ott, és kétszer nyertem is: 2006-ban a Renault-val, és 2007-ben a McLarennel. Felejthetetlen élmény ott nyerni. Monaco már csak Monaco… az év egyik legjobb versenye, ezért is szeretünk mi pilóták minden évben visszatérni oda.”

Jenson Button

„Igaz, hogy Monaco a Forma-1-es naptár koronájának ékköve. Minden tekintetben. Igazi kihívás embernek és gépnek, hogy megtaláljuk a harmóniát a legjobb körhöz, majd ezt következetesen meg is tartsuk körről körre. Könnyű hibázni, szóval teljesen magabiztosnak kell lenned az autóban, és hihetetlen kontroll és pontosság kell egy tökéletes körhöz. Az időmérő kiemelten fontos, hiszen az előzés hírhedten trükkös ott. Remélem a szezon eddigi szakaszához hasonlóan, Monacóban szombaton tovább fejlődünk majd egy körön.”

„Monaco egy lassú pálya, ami nem annyira követeli meg az aerodinamikai teljesítményt, de jó egyensúlyra és vezethetőségre van szükséged. Remélem, hogy az elmúlt versenyeken tapasztalt egyensúlyi problémákat megoldjuk Monacóra. Barcelonában egy csalódást keltő versenyem volt, így frusztráló lehet visszaülni az autóba, különösen, amikor úgy érzem, hogy többet érdemlek. Mindenesetre a Spanyol Nagydíjat magunk mögött hagyjuk, és a fejlesztéseinket tovább folytatjuk Monacóban.”

„Imádom Monacót. 2009-ben nyertem ott, és bámulatos érzés ott vezetni. Persze semmi sem jobb, mint a hazai futamod, de Monaco is kicsit már a hazai versenyem, hiszen a hercegség olyan közel fekszik az otthonomhoz. A Monacói Nagydíj hihetetlen kihívás – precízen eltalálni a kanyar bejáratát, majd a csúcspontját, és a gázadással megtalálni a tökéletes pontot, amíg türelmesen várod a kanyar kijáratát. Ez igazi művészet. A pálya középső szektora nagyon trükkös, és nagyon könnyű a falban végezni. Monacóban mindig nagy dráma van, ami csak hozzájárul a verseny legendás múltjához, hiszen ez az egyik legjobb verseny a Forma-1-es naptárban.”

//

Max és Jos Verstappen is örül a csütörtöki megbeszélés javaslatainak fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, May 18, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING