Alonso, Button és a McLaren-Honda lepődött meg a legjobban a spanyol kilencedik helyén Abu Dhabiban!

megosztás
hozzászólás
Alonso, Button és a McLaren-Honda lepődött meg a legjobban a spanyol kilencedik helyén Abu Dhabiban!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. nov. 27. 17:27

Fernando Alonso nem ájul el a második szabadedzésen elért kilencedik helyétől, és a kétszeres bajnok elmondta, hogy a McLaren-Honda időmérős teljesítménye „egy kicsit rosszabb lesz ennél”.

Alonso csodával határos módon a kilencedik helyen végzett Abu Dhabiban a második szabadedzés végén, úgy hogy a csapat az utóbbi versenyeket a 2016-os alkatrészek tesztelésére használta fel, miközben még mindig küzdenek a japán erőforrással. A spanyol kilenc tizeddel végzett az élen álló Nico Rosberg mögött, és megelőzte a Mercedes motoros Lotusokat és Williamseket. Alonso azonban elég realista, és elmondta, hogy számos tényező hozzájárult ehhez a váratlan eredményhez.

„Nem tudom, szerintem sok tényező lehet a jó péntekünk mögött. Egyik talán az autón bevetett fejlesztés, ami úgy tűnik, hogy működik, és hozza a teljesítményt, plusz talán a legjobb pillanatban tettük fel a szuperlágy abroncsokat – egy kicsit később, mint a többiek.”

„Szerintem holnap nem leszünk kilencedikek, sajnos egy kicsit rosszabb lesz ennél. Ma boldog vagyok az autóval, és örülök az előrelépésnek. Mindent befejeztünk a tervek szerint, szóval talán jobb eredmények elébe nézhetünk.”

Alonso arra számít, hogy a Mercedes partnerei feltekerik az erőforrásaikat a szombat esti időmérő előtt.

„Számunkra is meglepetés ez az eredmény, de várnunk kell, és holnap meglátjuk az időmérőn. Néha a kvalifikáción a többiek kicsit feltekerik a motort, és akkor mi egy kicsit jobban szenvedünk. Meglátjuk, még tanulnunk kell, de ez az edzés jó teszt volt. Az eredményeket nem kell túlságosan nézni, és remélhetőleg holnap ismét összejön a kilencedik hely!”

Jenson Button Abu Dhabiban már 2016-ra tesztelt, így a brit bajnok is csak csapattársa mai napjáról tudott érdemben beszámolni. A 2009-es bajnokot is lenyűgözte Alonso kilencedik helye.

„A mi oldalunk a garázsban elég különböző dolgokat próbált ki, mint Fernando-ék. A mi programunk a jövő évről szólt: hogy előrelépjünk, és megértsük az autót. Holnap az én autómat is Fernando beállításaival futtatjuk, amitől remélem, hogy szórakoztatóbb lesz, de a mai nap is hasznos tanulási folyamattal zajlott.”

„Fernando teljesítménye elég lenyűgöző – nagyon boldogok vagyunk vele – igazán ígéretes. Meglátjuk, hogy az én autómon hogy működnek majd a beállításai.”

„A legnagyobb problémánk, hogy a szuperlágyak túlmelegednek az utolsó szektorban. Ettől az autó elég ideges, szóval az egész arról szól, hogy óvjuk a hátsókat, miközben keményen nyomjuk az elsőkkel, hogy munkára bírjuk őket az első szektorban. Ez egy trükkös egyensúly, és a versenyen még érdekes lehet.”

Következő Forma-1 cikk
Nagy bajban lehet a Forma-1, ha nem ad a Pirellinek egy 2017-es autót hamarosan

Előző cikk

Nagy bajban lehet a Forma-1, ha nem ad a Pirellinek egy 2017-es autót hamarosan

Következő cikk

A Ferrari csapatfőnöke: „Levágom azt a kiba**ott fejedet!”

A Ferrari csapatfőnöke: „Levágom azt a kiba**ott fejedet!”

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás , Fernando Alonso Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING