Alonso: "Boldog vagyok!”

Bár a két év után visszatérő Fernando Alonso a középmezőny hátsó felében zárta a pénteki szabadedzéseket, a spanyol versenyző így is elégedetten nyilatkozott. Csapattársa, Esteban Ocon a 11. helyen zárt péntek délután.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fernando Alonso, Alpine A521

Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-re alaposan átszervezett Alpine csapatára minden bizonnyal még hosszú út áll, mire összeszokott csapatként funkcionál. A franciák ennek ellenére úgy tűnik, idén is aktív résztvevői lesznek a középmezőnyben dúló küzdelemnek.

Esteban Ocon a 11., míg az F1-be visszatérő Fernando Alonso a 15. helyen zárta a pénteki második szabadedzést Bahreinben. A két versenyző közötti különbség kevesebb, mint 0,2 másodperc volt. 

Még több F1 hír:

A kétszeres világbajnok a hátrány ellenére nem tűnt csalódottnak visszatérése utáni első szabadedzései után.

„Nagyszerű érzés volt visszatérni. A forgalom extra adrenalint adott, teljesen más volt, mint a teszten. Minden körben éreztem a versenyzés hangulatát, amit nagyon élveztem.”

„Az első edzésen nagy forróságban köröztünk, míg este a hűvösebb körülmények között már hosszabb etapokat is teljesítettünk. Még finomítanunk kell az autó egyes beállításain, de összességében boldog vagyok a mai napommal” – idézte Alonsót a formulapassion.it.

Esteban Ocon szintén mosolyogva értékelte a pénteki napot.

„Problémamentes napunk volt, még a két szabadedzés között is tudtunk fejlődni. Az autóban jókora potenciál rejlik, amit ki kell még aknáznunk. Tetszettek a rövidebb edzések, mert így jobban kellett összpontosítani minden körben” – utalt Ocon az egyenként fél órával lerövidített szabadedzésekre.

Vettel még nem tudja kihozni a maximumot autójából

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Räikkönen: "Rendben leszünk szombaton”
Következő cikk Mercedes: „Közelebb vagyunk, mint a teszteken”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország