BRÉKING

Alonso boldog, hogy „agyonverte” a döcögő Buttont

Fernando Alonso rendkívül örült, hogy 40 másodpercet adott csapattársának, az egyetlen gond, hogy Jenson Button autója közel sem volt rendben Spában. A 2009-es bajnok leszögezte, ma nem élvezte a Forma-1-et.

Fernando Alonso:

„A hétvége fájdalmas volt, hogy őszinte legyek. A 20. helyről a 13. vagy 14. helyre jöttem fel a rajtnál, ez volt benne az egyetlen élvezet; az első kör és a rajt. Utána visszaestünk a természetes pozíciónkba, és remélem, a következő futamra kapunk majd válaszokat. Monza is kemény lesz, de utána lesz pár jobb lehetőségünk."

"Egyébként valószínűleg ez volt a legjobb versenyem Spában. Ez van, így ment. Még ha a pozíciónk nem is a legjobb, 40 másodpercet adtam Buttonnak, aki három évvel ezelőtt pole-ban volt és megnyerte a futamot. 44 kör azt jelenti, ez olyan, mintha 1 másodpercet adtam volna neki körönként ugyanazzal az autóval, tehát ez maradt nekem. Kicsit jobban ment, mint arra számítottam – az autó jó volt a futam alatt. Ma nagyon fújt a szél, és aggódtunk, hogy nehéz lesz – de jó volt az autó kezelhetősége. Az egyenesekben hiányzott az erő.”

//

Ennyi lenne a magyarázat? fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 23 August 2015

Jenson Button:

„Igen, gond volt az első szárnynál, de mint kiderült, nem ez okozta a bajt – az energia-felhasználás. Nem úgy vetette be és termelte vissza az energiát, ahogy kellett volna, az egyenesekben nem működött. Az Eau Rouge után kihagyott teljesen, az egyenest csak belső égésű motorral teljesítettem. Kicsit kemény volt ma odakint, elég megalázó csak úgy szenvedni. Korábban nem volt ilyen problémánk. Ha az egyenesekben nem tudod használni ezt... Az egész csomag… Egy olyan pályán, mint ez, nagyon le van maradva. Fernando 36 másodpercre volt az előtte lévőtől, és ő simán autózott. Tehát jelenleg itt tartunk. Monza ugyanez lesz. Szingapúr lehet nekünk a NAGY menet. Ma nem élveztem a Forma-1-et. Imádom az F1-et, vezetni az autót, de nem ma.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli szerint a Ferrari egyszerűen „túlhasználta” a gumit: egy körrel kevesebb, és dobogó
Következő cikk Hamilton: Amikor gyorsabb voltam Alonsonál, Ő mindig az autóban kereste a hibát...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország