BRÉKING

Alonso biztos benne, hogy nem miatta ütközött össze Raikkönennel

Fernando Alonso, a kétszeres spanyol világbajnok számára nem kérdés, hogy nem ért hozzá Kimi Räikkönen autójához a becsapódás előtt Ausztriában.

Továbbra is téma a sajtóban, hogy vajon mi történhetett Räikkönennel Ausztriában, amikor is összeütközött Alonsóval.

Valamilyen módon a McLaren-Hondán nem rögzítettek az eseményeket, legalábbis ez a hivatalos nézet, de később igencsak beszédes képkockák láttak napvilágot, melyek éppen ennek az ellenkezőjét mutatják.

Természetesen Räikkönent is megkérdezték az esetről a Brit Nagydíj előtt.

„Miután nincsenek meg a fedélzeti kamerás felvételek, nehéz bármi pontosat is mondani ezzel kapcsolatban.”

Alonso a Red Bull Ringen úgy fogalmazott, hogy 5-6 méterre volt Räikkönentől, amikor a finn alatt megindult a gép. Immáron 10 méterről beszélt, majd hozzátette:

„10 méterre voltam mögötte. Láttam néhány videót az esetről. Egyértelműen mögötte voltam. Kimi a verseny után azt mondta, elvesztette az uralmát az autója felett, és most 15 nappal később még mindig erről beszélünk. Az emberek betegek, hogy ezt nem értik.”

„Egyértelmű, hogy nem értem hozzá, még mielőtt elvesztette volna az uralmát az autója felett Egy biztos, a balesetben a motor és a sebességváltó is tönkrement. Kimivel ott voltunk az FIA-vel és számomra minden egyértelmű volt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

BRÉKING! Itt az F1 2015 legújabb trailere! Ütős grafikával?

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 2.

Ez egy nagyon nehéz év Alonso számára, de biztos benne, hogy jövőre sokkal jobb lesz.

„Nem kétséges, hogy a következő évünk sokkal sikeresebb lesz, de még ennek sincs vége. Folyamatosan dolgozunk a jövőn, bármennyire is sok negatív kritikát kapjunk. Ez olyasvalami, ami nem befolyásol bennünket. Végezzük a munkánkat, és hiszünk abban, hogy bajnokságot nyerhetünk. Már jövőre ott lehetünk a legjobbak között.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa szerint Raikkonen nehezen birkózik meg a nyomással: Jégember?!
Következő cikk Már a Formula E is agyonveri a Forma-1-et? Vérlázító!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország