Alonso biztos abban, hogy bajnok lesz a McLaren-Hondával: Több évre tervez a spanyol

Minden valószínűség szerint a McLaren-Honda lesz Fernando Alonso utolsó csapata a Forma-1-ben, és a spanyol ezúttal nem akar egy év után távozni Wokingból.

Alonso 2007-ben már egyszer dolgozhatott a McLarennek, de az a kapcsolat igen gyorsan véget ért, köszönhetően a kialakult konfliktushelyzetnek. Akkor nem sokan gondolták volna azt, hogy 2005 és 2006 bajnoka egy nap még visszatér, talán maga a spanyol sem.

2010 és 2014 között a Ferrari sikeres szerepléséért küzdött és több alkalommal is elmondta, hogy az olasz gárda lesz az utolsó F1-es csapata, ahol versenyezni fog. Mint az utólag kiderült, nem így lett. Sőt, Alonso évekkel a szerződése lejárta előtt távozott Maranellóból, miután a Ferrari nem tudott neki egy bajnokautót biztosítani.

A McLaren-Hondánál sem túl fényes a helyzet, de a jövőkép mindenképpen biztató lehet, hiszen a japánok érkezésével a csapat nagyot ugorhat előre, akár már jövőre is. A reális képet tekintve azonban 2015 még nem az az év lesz a McLaren-Honda számára, amikor mindent vinni fognak.

http://youtu.be/7_EWWNPQRkg?t=9m5s

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek, de nem rögtön az első napon.” – mondta Alonso a BBC kérdésére.

„Azért vagyok itt, hogy egy hosszú távú kapcsolat részeként nyerjek. Ha arra van szüksége a csapatnak, hogy egy tanulási időszakot is maga mögött hagyjon, akkor itt vagyok és elkötelezetten tekintek előre a közös munkát illetően.”

Ron Dennis, a McLaren első embere már korábban egyértelművé tette, hogy semmilyen kilépési záradék nem szerepel Alonso három esztendőre szóló szerződésében. Dennis szerint ez csak a sajtó agyszüleménye volt.

„Vannak bizonyos jelek, melyek a javulást és az előrelépést mutatják, különösen az új nevekkel és emberekkel, akik csatlakoztak a csapathoz a filozófia változásának részeként.

„A McLarennél mindenki azon dolgozik, hogy újra nyerjünk. Mindenki emiatt van itt. A Honda elkötelezettsége is nagyon lenyűgöző volt számomra, és a japán gyár látogatása során kiemelkedő volt az a szakmaiság és elszántság, amit ott láttam.

„A McLaren és a Honda partnersége sokat jelent. Gyerekként Senna és Prost közös csatáján nőttem fel, kezdve a híres színekkel és a dominanciával. Bálványként tekintettem erre, és megtiszteltetés számomra, hogy része lehetek ennek az új korszaknak a McLaren-Hondával.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Azt érzem, hogy itt valamit nem fejeztem be pár évvel ezelőtt, és nagyrészt emiatt tértem vissza. Be akarom fejezni ezt a munkát. Biztos vagyok benne, hogy ezt most el fogjuk érni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING