Alonso bevette az Aston Martin főhadiszállását - videó

A silverstone-i alakulat a közösségi csatornáin osztott meg videót arról, hogyan készül a kétszeres világbajnok a 2023-as Forma-1-es szezonra.

alonso asiento 2023

Fernando Alonso számára is véget ért a jól megérdemelt téli pihenő, a spanyol pilóta pedig megérkezett a hűvös Angliába, hogy szemügyre vegye új csapata főhadiszállását.

A száguldó cirkusz rangidőse az előző szezon közben jelentette be, hogy elhagyja az Alpine-t és több évre szóló szerződést köt az Aston Martinnal.

A spanyol Instagram oldalán már nyújtott némi betekintést a látogatásról, két képet is posztolt Lance Stroll, valamint a mérnökök társaságában. Pénteken a csapat is feltöltött egy videót a közösségi felületeire, amely Alonso első napját foglalja össze a gyárban.

 

A versenyző eltöltött egy kis időt a szimulátorban, majd úgy fogalmazott, mindenkit nagyon energikusnak és motiváltnak lát. Reményei szerint a következő szezonokban egy olyan autót vezethet, amelyben megvan a győzelmi potenciál.

A veterán pilóta frusztráltan távozott az Alpine-tól, hiszen az előző idényben többször is meggyűlt a problémája a technikai problémákkal, így rengeteg ponttól esett el a kiesések miatt.

Alonso a 2013-as spanyolországi futam óta nem nyert nagydíjat a Forma-1-ben, egy időre pedig vissza is vonult, hogy aztán 2021-ben térjen vissza korábbi csapatához, amellyel világbajnoki címeit nyerte.

Az Aston Martin új szerzeménye a szezonvégi abu-dzabi teszten már beülhetett a 2022-es autó volánja mögé, a csapatot pedig lenyűgözték a visszajelzései.

Még több F1 hír:

„Fernando visszajelzései rendkívül pontosak. Világosan közölte, mit szeretne az autótól és azonosított néhány dolgot, amelyeket be tudunk építeni az AMR23 tervezésébe. Az elmúlt szezonban egy olyan autót vezetett, amely egészen más volt mint a miénk - és sokkal versenyképesebb is“ - mondta Eric Blandin, az Aston technikai igazgatóhelyettese.

„Miután vezette az AMR22-t, gyorsan össze tudta hasonlítani a két konstrukciót és el tudta mondani, mi az ami egyértelműen jobb és mi az, ami egyértelműen rosszabb, erre kell összpontosítanunk“ - tette hozzá Blandin.

Kiderült, lesz-e első számú pilóta a Ferrarinál 2023-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasseur: "Nem kezdhetünk neki úgy a szezonnak, hogy jó lesz a második hely is"
Következő cikk A Ford szerint hiba lenne, ha nem gondolkoznának el a Forma-1-en

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország