Alonso: „Bárkit legyőzök ugyanabban az autóban”

Alonso: „Bárkit legyőzök ugyanabban az autóban”

Fernando Alonso rendkívül magabiztos a saját tehetségét és képességeit illetően, miközben a teljes csomagot illetően továbbra is magát tartja a legjobbnak.

Az elmúlt években rendre a spanyol világbajnokot nevezték meg legjobbnak, de ő ezzel nincs túlságosan megelégedve, mivel 2006 óta nem ért fel a csúcsra, ami nagyon fájó számára, főleg, hogy 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is nagyon közel volt a harmadik címéhez.

Azóta már versenyezett a McLarennek és a Ferrarinak is, és most újra Wokingban dolgozik. Egyelőre csak a pontszerzésben bízhat a spanyol, de meg van róla győződve, hogy jó döntést hozott, még akkor is, ha a Ferrari a távozása óta sokat lépett előre.

Fernando a Sky Sports-nak adott interjújában továbbra is azzal érvel, hogy a második hely már nem elég neki, és a McLaren-Hondában látja azt, hogy egy nagy „csavarral” legyőzhetik a Mercedest.

Ezzel együtt még mindig saját magát tartja a legjobbnak a mezőnyben, ha a teljes csomagot nézzük.

„Mindig is magabiztos voltam azon a téren, hogy bárkit le tudok győzni. Nem hiszem, hogy bárkinél jobb lennék a nyers tempó terén időmérőn, vagy esőben, szárazon, futamon.”

„Ha ugyanabba az autóba ültetsz ugyanabban a pillanatban, ugyanazon a pályán, bárki ellen, akkor le fogom győzni. Talán nem vagyok a legjobb minden téren, de le fogom győzni”- mondta Alonso a Skynak.

Csomagként ő lenne a legjobb? „Igen”- felelte magabiztos mosollyal.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING