BRÉKING

Alonso Bakuról, a 21 versenyes naptárról és az új időmérőről

A kétszeres spanyol világbajnok jó első benyomásokat szerzett Bakuról, ahol idén F1-es futamot fognak rendezni.

Hihetetlen, vagy sem, Azerbajdzsán ad otthont az Európai Nagydíjnak a Forma-1-ben, melynek Fernando Alonso lett a nagykövete, így a McLaren-Honda versenyzője a mezőnyből elsőként vehette szemügyre a dolgokat a helyszínen.

Alonso a hivatalos sajtótájékoztatón pozitívan beszélt a június végén megrendezésre kerülő versenyhelyszínről, mely egy utcai pályával akarja elkápráztatni a közönségét.

„Amikor megérkezem majd Ausztráliába, mindenki Bakuról fog kérdezni, de ott is csak azt fogom mondani, mint itt: „Élvezni fogjuk az itteni versenyzést.”

„Tökéletes kombinációt találunk a pályán, melyre a pilóták igazán vágynak. Sok gyors és lassú részt is tartalmaz, beleértve az előzési lehetőségekkel az egyenes részekkel. Ez olyasvalami, ami nem maradhat ki egy utcai pályából. Úgy vélem, ez itt Bakuban más lesz, és a város érdekesen néz ki.”

„Abból, amit Bakuból láttam a mai napon, azt mondanám, hogy a város hasonlít Spanyolországra. Itt a tenger, jó idő van, és júniusban melegebb lesz. Remélem, hogy Spanyolországhoz hasonlóan itt is jó kis mókában lesz részünk.”

Alonso mondott néhány szót a 21 versenyes naptárról is.

„Inkább kevesebb futamunk legyen, mint 21. Amikor elkezdtem a Forma-1-ben versenyezni, 16 versenyből állt a naptár. Ez a több mint 20 futam már komoly kihívást jelent. A csapatoknak egyszerűen nincs idejük arra, hogy pihenjenek, miközben a pilóták is csak az utolsó pillanatokban érkeznek meg.”

„Nagyon kevés idő marad arra, hogy felkészítsük a garázsokat. Közel vagyunk a határhoz…”

A spanyol az új időmérős rendszert sem támogatja.

„A csapatok szempontjából sok minden nem fog változni, mert tisztában vagyunk a szabályokkal. Nekünk versenyzőknek ez nem jelent gondot, de a rajongók számára már igen. Nekik ez bonyolultabb lesz, és el fog telni pár verseny, mire megértik majd a rendszert. Személy szerint nem hiszem, hogy szükség volt erre a változtatásra. A Forma-1 már így is meglehetősen összetett és bonyolult volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fontos szponzori bejelentés a McLarennél
Következő cikk Alonso: Már "csak" a teljesítmény hiányzik a McLaren-Hondánál!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország