Alonso Bahreinben még messze nem volt 100%-os állapotban

Alonso Bahreinben még messze nem volt 100%-os állapotban

Minden bizonnyal a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nagyon jó döntést hozott, amikor Fernando Alonsónak nem adott engedélyt a versenyzésre a Forma-1 idei szezonjának második futamán.

Fernando Alonso hatalmasat bukott Ausztráliában, az évadnyitó versenyen. Tekintve a balesetet, csoda, hogy megúszta súlyos sérülések nélkül, vagy egyáltalán életben maradt.

A spanyol bajnoknak azonban megsérült a térde, légmelle lett és az egyik bordája is elrepedt. Noha Alonso a saját lábán szállt ki a McLaren roncsából és Bahreinben mindent megtett azért, hogy autóba ülhessen, az FIA orvosi stábja nemet mondott.

Ezt követően Stoffel Vandoorne ült be a helyére, és rögtön pontot is szerzett az újonc, aki kiváló teljesítményt nyújtott.

Kínában már Alonso ülhetett az autóban, ahol mondhatni 100%-os állapotban volt.

Luis García Abad, a McLaren pilótájának menedzsere a spanyol Radio Marca kérdésére elmondta, Bahreinben valóban nem volt 100%-os állapotban a bajnok.

„Az első és legfontosabb, hogy a pilóta nem veszélyeztethet másokat, és csak tökéletes állapotban ülhet be a volán mögé. Bahreinben nem akartak kockázatot vállalni ezzel, és feleslegesen veszélynek kitenni másokat. Fernando a saját lábán szállt ki az autóból Ausztráliában és fájt a térde, de rögtön köszöntötte a közönségét, és elutazott a következő helyszínre. A szövetség azonban nagyon komoly követelményeket támaszt a pilóták felé az ilyen vizsgálatokon.”

„Ha Kínában 100%-os volt, akkor most Oroszországban 110%-os lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING