Alonso az ütközésről: Rosszkor voltam rossz helyen...
Fernando Alonso szerint rossz helyen volt rossz időben az Oconnal történt ütközésnél, és bár nem látta a visszajátszásokat, nem gondolja, hogy bárki is hibázott volna a balesetben.
Az Aston Martin a kiváló pénteki kvalifikáció után meglehetősen keserű szájízzel várhatja a sprintfutamot, hiszen Stroll kiesett az SQ1-ben, míg Alonso ütközött Oconnal, ami miatt végül egyik pilóta sem tudta folytatni a kvalifikációt.
„Sajnos nem tudtuk befejezni a kvalifikációt” – kezdte az értékelését Alonso a sprintkvalifikáció után, majd arra is rátért, hogy egyelőre nem látta a felvételeket, az adott pillanatban csak annyit tudott, hogy valaki (Ocon) elveszítette az irányítását az autója felett.
„Nem láttam a visszajátszásokat még, valaki mondta nekem, hogy elveszítette az autója feletti irányítást, szóval tipikusan annak az esete, hogy rossz helyen voltam rossz időben.”
„Bízom benne” – felelte arra a kérdésre a spanyol, hogy a pénteki tempóra támaszkodva előrébb tud-e majd kapaszkodni a mezőnyben. „Tegnap nagyszerű tempót diktáltunk. Ma egy kicsit jobban küzdöttünk az SQ1-ben.”
„Szóval még mindig vannak kérdőjelek a tempónkkal kapcsolatban a mai és a holnapi futamra, de magabiztosabb vagyok, mint Mexikóban és Austinban, szóval remélhetőleg jó verseny lesz.”
Minek után nincs sok idő a sprintkvalifikáció és a sprintfutam között, felvetődik a kérdés, hogy a csapata szerelői képesek lesznek-e megjavítani a sérült Aston Martint. Alonso határozott álláspontot képvisel az ügyben: „Minden rendben lesz.”
Eközben az AMUS bejelentette, hogy a Haas megóvja az USA Nagydíj végeredményét, mivel úgy vélik, hogy jóval több autó megsérthette a pályahatárokat, mint amennyit büntettek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.