Alonso: az utcai pályák túlságosan jó fényben tüntették fel a riválisainkat

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint az Alpine Forma-1-es riválisainak képességeit – köztük a Ferrariét is – felnagyították az utcai pályák, és azoknak a különleges karakterisztikái.

Alonso: az utcai pályák túlságosan jó fényben tüntették fel a riválisainkat

Az F1 2021-es szezonjának elmúlt két versenyét utcai pályákon tartották, a nem mindennapi versenypályán pedig alaposan felborult a középmezőny erősorrendje, hiszen a Ferrari kétszer is pole-pozíciót szerzett, és magasan a McLaren fölött teljesítettek.

Fernando Alonso szerint azonban ez meg fog változni, és amint a Forma-1 visszatér a hagyományos, épített pályákra, az Alpine szerencséje is meg fog fordulni.

„Monacóban és Bakuban is veszítettünk egy kis teljesítményt” – mondta Alonso a versenyt követő sajtótájékoztatón. „Monacóban rosszabb volt a helyzet, Bakuban már kicsit közelebb voltunk saját magunkhoz, de szerintem a barcelonai és portimaói formát kell majd figyelembe vennünk. Remélem, hogy Franciaországban ismét hasonló teljesítményt tudunk majd nyújtani.”

„A városi pályákon a gumik felmelegítésének körülmények valahogyan segítenek az ellenfeleinknek abban, hogy kihozzanak egy kis extra teljesítményt a kocsijukból. Most pole-pozíciókért harcolnak, de nem gondoljuk azt, hogy az az autó valóban erre lenne képes, csak az utcai pályákon jól működésre tudják bírni a gumikat.”

„Nem lesz azonban több utcai pálya idén. Már Szingapúr is oda. Szóval „normálisabb” teljesítményeket fogunk látni.”

Még több F1 hír:

Alonso az F1-es visszatérése óta a legjobb eredményét szerezte Bakuban a 6. helyével, miután 4 pozíciót is szerzett a verseny végi 2 körös sprintfutamon, és úgy érzi, hogy a teljesítménye eddig is jobb volt, mint ahogyan arra a kritikusai gondoltak.

„Én nem voltam annyira elégedetlen olyan versenyek után sem, amelyek a közvélekedés szemében borzalmasan sikerültek. Barcelonában egy kiállással akartuk megcsinálni a versenyt, de az nem jött össze. A tempóm azonban nagyon hasonló volt Estebanéhoz. Monacóban szintén, 2 másodperccel végeztem mögötte” – miután a 17. helyről rajtolt.

„Ez ment folyamatosan, az volt az általános vélemény, hogy én mennyire szenvedek, még olyanokhoz képest is, akik csapatot váltottak, mint például Daniel (Ricciardo).”

„Ez szerintem nem volt fair, mert szerintem nagy különbség van az ő szenvedésük, és aközött, amit én csináltam. Én sosem aggódtam, tudtam, hogy csak idő kérdése lesz a jó eredmény.”

F1-es lehetőséget ad a McLaren a futamgyőztes IndyCar-pilótájuknak

megosztás
hozzászólás
Perez édesapja a McLarent kritizálta
Előző cikk

Perez édesapja a McLarent kritizálta

Következő cikk

A Red Bull hátsó szárnya, amely elkerülte a Mercedes óvását

A Red Bull hátsó szárnya, amely elkerülte a Mercedes óvását
Hozzászólások betöltése