BRÉKING

Alonso: „Az új McLaren versenyképes és nagy csapat leszünk”

Fernando Alonso nagyon pozitív az idei első időmérőt követően, noha még a Q3-ba sem jutott, de immáron mindenki láthatja a fejlődést.

A kétszeres spanyol világbajnok tavaly egy nagyon rossz évet élt meg a Forma-1-ben a McLaren-Hondával, akárcsak a brit csapattársa, a szintén bajnok Jenson Button.

Az idei év azonban más lehet a wokingiak számára, akik már az első időmérőn bizonyították, hogy valóban sikerült elmozdulniuk az utolsó helyekről, miközben az autóban sokkal több van ennél és az megbízhatóbb is, mint a tavalyi csomag.

Alonso ma az Albert Parkban a 12. helyet szerezte meg, míg Button 13. lett.

„Nyilvánvalóan a legjobb csapatokhoz képest még mindig jelentős a lemaradásunk, de ez közel sem akkora, mint tavaly. Egyértelműen sikerült előrelépnünk, amit most már mindenki a saját szemével láthat.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Red Bull első embere mellettünk áll, és azonnal változtatást követel az időmérős szabályon! fotó:dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 19.

„Nagyon boldog vagyok, mert sokkal versenyképesebbek vagyunk, mint gondoltuk. Jó esélyünk lehetett volna arra, hogy ott legyünk a legjobb 10-ben, és még nagyon sokat fogunk fejlődni aerodinamikailag és motorilag is. Kimondhatatlanul várom a következő futamokat, mert csak egyre előrébb leszünk. Nagy meglepetés volt számunkra, hogy ugyanolyan gumikon ott tudtunk lenni a jobb helyeken.”

„Az új időmérős rendszer megakadályozott bennünket abban, hogy előrébb kerüljünk, de hamarosan talán több minden is változni fog. Nem könnyű, amikor gyakorlatilag mindenre csak egy köröd van. Közel vagyunk a Q3-hoz és ezt fantasztikusan jó kimondani.”

„Biztos vagyok benne, hogy nagy csapat leszünk, és hamarosan képesek leszünk rendszeresen a Q3-ban szerepelni. A második félévben találunk kell ehhez 8 tizedmásodpercet, hogy ott legyünk a Red Bull, vagy a Toro Rosso szintjén, de sikerülni fog. Ez persze még nem jelent majd győzelmet, mert ők sem tudnak nyerni, de ez a következő lépés. Lépésről lépésre haladunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes csapatvezetője szerint változtatni kell az időmérőn, már Bahreinre!
Következő cikk Hamilton és az új rendszer: Sennáék mintha nem ezt tették volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország